Mielőtt észrevenném, már itt is az idő hogy hazamenjek. Egy újabb nap telt el a suliban Harry jelenléte nélkül.
A bejárati ajtó felé sétálok, ahol megtalálom az anyukámat az autóban, rám várva.
- Szóval, eddig milyen az első heted ebben az iskolában? - indítja el az autót miután behuppantam.
- Jobb nem is lehetne - próbálok a lehető legmeggyőzőbbnek hangzani. Az anyukám sok mindenen megy keresztül, nincs szüksége rá hogy a problémáim az övéit akadályozzák.
- Van valami baj? - a hangja halkul az arcomat keresve, de én szimplán elfordulok felőle.
- Nem, csak kicsit fáradt vagyok, ennyi.
- Nos, akkor kicsit pihenned kéne amint hazaérünk. - ajánlja. Az anyukám nagyon törődő, és ma jó hangulatban van, sőt, azóta ilyen mióta ideköltöztünk. Nagyon jól megy minden..legalábbis neki.
A hazafelé út hátralévő része csendes. Szerettem volna beszélni a "barátaimról" akikkel összekerültem, de akkor el kéne neki mondanom hogy mindannyian homofóbok. Van egy érzésem, hogy talán ez a költözés mégsem lesz annyira kellemes mint gondoltam.
Közben elbóbiskoltam, pedig az út csak 20 perces.
- Édesem, ébredj fel, itthon vagyunk - rázogatja a karom, próbálkozva hogy felébredjek.
Miután kiszálltam a kocsiból, bemegyek a házba. Megfogom a hátizsákom, felszaladok a lépcsőn a szobámba, és csak fekszem és gondolkozom.
Miért homofób itt mindenki, különösen Harry? Van itt valamiféle szigorú irányelv ami megtiltja hogy támogasd a melegeket?
Nagyon semmit sem tudok tenni, úgyhogy úgy döntök, hogy figyelmen kívül hagyom azt ami az agyamban időzött, és elkezdtem az angol házimon dolgozni. A téma a "Társadalom", és az első dolog ami a fejembe pattant az az volt, hogy az emberek miért ennyire igazságtalanok és miért kezelik máshogy azokat, akiknek más kilátásuk van a dolgokra. Megkockáztatom, hogy erről a témáról írok, de ez egy olyan kockázat amit vállalok.
Társadalom
Társadalom, mi is az a társadalom? A társadalom bizonyos emberek halmaza, egy közösség. Minden közösség más, van néhány igazságos, mások pedig elítélnek és olyanra kényszerítenek ami nem te vagy. A világ amiben élünk rengeteget változott a régi idők óta. Mielőtt rendben volt, hogy kifejezd az érzéseid és a gondolataid, most már nem is lehet véleményed valamiről, nem is támogathatsz valamit anélkül hogy máshogy néznének rád. Most egy nagy dolog a társadalomban az egyneműek házassága. Próbálod támogatni és mindenki azt fogja gondolni hogy egy őrült vagy valami szörnyeteg vagy, vagy meleg, mikor te csak támogatod azt ami helyén való. Ha pedig nem támogatod, akkor kedvelni fognak és úgy fognak tekinteni rád mint saját magukra. Amit a társadalom nem ért az az, hogy több van ebben az egészben, minthogy hozzámenni valakihez azonos nemi szervekkel. Az azonos neműek házassága az, amikor két ember az azonos nemből vonzónak találja egymást, és megtalálják azt amire egész életükben szükségük volt. Mi az amit mondasz? Szerelem, a szerelem az ami kell nekik. Talán azt mondod, "hogyhogy ezelőtt nem vonzódtak valakihez az azonos nemből?", ez azért van, mert eddig a rossz helyeken kerestek, és teljesen agymosottak voltak, és úgy lettek tanítva, hogy a szerelmet csak az ellenkező nemből fogják megtalálni. Rendkívül sok dolog van ami megmutatná, hogy a társadalom mennyire el van rontva, de ez egy véget nem érő lista. A társadalomnak ki kéne nyitnia a szemét, és észrevenniük hogy az élet nem rossz dolog ha úgy cselekszel, csak tanuld meg az embereket elfogadni olyanoknak amilyenek, ha a másik nemhez vonzódnak akkor is.
Befejezem az angol beadandóm írását a társadalomról. Nekem egész jónak tűnik, nem tökéletesnek, de talán kapok rá egy 4-est. Az idő elrepült, ránézek az órára és egy óra múlva éjfél. A jó dolog az, hogy holnap péntek és végre lesz egy kis szünetem, ettől az egész iskola dologtól külön.
Bármiféle zaklatottság nélkül becsukom az irattokom és a szekrényem felé veszem az irányt a pizsamámat és egy sima fehér pólót megragadva. Leveszem a kék farmerem és a fekete kardigánom, majd felöltözök. Nem vesz sok időt igénybe amíg az ágyon fetrengve találom magam. A testem nem igen reagál amikor megkísérletezek felállni és a takaróm alá bújni, túl fáradt vagyok. Lassan pedig mély álomba merülök.
- Jó reggelt napsugár!
Az anyukámnak megvan a szokása, hogy minden reggel napsugárnak hív, tényleg nem tudom miért. Talán mert én maradtam az egyetlen személy az életében aki boldogabbá és fényesebbé teszi a napjait.
Felkelek az ágyból és a fürdőhöz sétálok hogy megmossam az arcom és a fogam. Miután befejeztem, visszasétálok a szobámba, a ruháim közt válogatva próbálok választani valamit amit ma felvehetek. A fekete Vans kapucnis pulcsi szúrja ki a szemem egy sötétkék farmerrel. Nem tart sokáig amíg felveszem mindkettőt. Amint befejezem az öltözködést, elindulok lefelé a konyhán átlépve hogy bekapjak egy kis pirítóst a tányérról amit anyukám rakott a konyhaasztalra.
- Mit gondolsz hová mész? - állít meg.
- Suliba, hová máshová? - válaszolok pirítóssal teli a számban, arra várva, hogy anya egy kiselőadást tartson arról, hogy nem szabad tele szájjal beszélni.
- Nem szeretnéd hogy bevigyelek?
- Minden rendben, ma kedvem van sétálni.
Most már végzős vagyok. Nincs szükségem rá, hogy anya vigyen suliba, ez egy módja annak, hogy elkezdjek önállósodni. Emellett a séta egy elég kellemes reggeli mozgás.
Ma valamilyen ismeretlen ok miatt önbizalommal telinek érzem magam, jól érzem magam. Kilépek a házból és az irányt a suli felé viszem, egy egyórás séta és végig tudom gondolni a dolgokat. Semmiféle ok nincs aggódni amiatt, hogy elkésem. Első órám nincs, és még csak 7:30 van, a második óra pedig majd 8:45-kor kezdődik.
...
A séta hosszú volt, bár tényleg segített elterelni a figyelmemet bizonyos dolgokról. Arra jutottam, lehet hogy Harry elköltözött. Egy hétig hiányozni az iskolából, nem lenne semmi mentsége. Azonban lehet hogy beteg lett vagy valami, de amikor utoljára láttam egyáltalán nem tűnt betegnek. Csak a lehetséges magyarázatok borítják el a fejem.
10 perccel a második óra kezdete előtt végre a bejárathoz érek. A maradék időmet a szekrényem rendezésére fordítom. Két perce rendezgetem, majd lépéseket hallok a folyosó végéről. Nem igazán figyelek rá, mivel biztos vagyok benne hogy csak néhány tanár sétálgat és egyebek, vagy tudom is én.
A lépések egyre hangosabbak és közelebbiek lesznek, amikor hirtelen véget érnek.
- Louis?
A hang körülbelül 5 szekrénytől arrébbról jön, a hangja mély és nyugtató hatású egyszerre, és ezt a hangot hallottam már korábban. Túlságosan ismerős.
Felé fordulok, és itt van. A sötét, zöld szemei engem bámulnak, a sötétbarna visszanyomott haja ami a végénél göndörödik, Harry.
- Te nekem beszélsz? - kérdezem a mellkasomra mutatva és észreveszem milyen hülyén hangozhatok, most szólított a nevemen és mi vagyunk az egyetlenek az aulában, ismét. Honnan tudhatja egyáltalán a nevem? Gondolom franciáról.
- A neved Louis, ugye? - mondja egyik szemöldökét felhúzva.
- I-Igen.
- Mit csinálsz itt? Nincs órád?
Rá tartozik hogy mit keresek itt?
- Nincs - hűvösen válaszolok.
- Oh.
Majd csend van egy ideig, kínos csend.
- Tudod, az a barátom szekrénye volt régen - Harry a szekrényemre mutat. Egy barátja szekrénye?
- Tessék? - próbálok nemtörődőnek tűnni, így talán elmegy és abbahagyja a beszélgetést.
- 17-es szekrény, nem? - mutatja nyilvánvalóan mintha nem lenne ott egy 17-es szám a a fémen.
- Nem, úgy értem vannak barátaid? - a hangom kétségekkel teli, és meglepettnek hallatszik kívülről, hogy egyáltalán vannak barátai, de egyáltalán nem ez volt a szándékom. Amúgy is különös, hogy csak így felhozta ezt.
- Azt mondtam egy barát, és hogy volt - mondja nyersen. Volt barát, ha? Talán az akiről Marie mormolt?
- Miért csak 1 barát? - kérdezem. Szerintem mindenkinek van több barátja is.
- Miért kérdezel ennyit?
Sosem látszott hogy mosolyogna, vagy csak felfelé irányba rezzenne meg a szája, vagy bármi ami boldogságot mutatna.
- Nemtom'.
- Jófejnek tűnsz - mondja az állát billentve.
- Köszi?
- Mit szólsz hozzá, lógunk együtt?
- P-persze.
Nagyon meglepődöm, tudva hogy senkivel sem beszél, nem beszélve arról, hogy megkérné az embereket hogy vele lógjanak. Alig tudom hogy ki ő és megkér hogy menjek vele?
A szekrényem felé fordulok, azt gondolva, majd később akar elmenni valahova.
- Nos, akkor mire vársz?
- Mi? - mire várnék, óráim vannak.
- Nem szeretnél velem lógni?
- Most rögtön? Óráim lesznek.
- És akkor, egy kis lógás a suliból nem ölt még meg senkit.
A nyers hangja. Nagyon nem szeretném elszalasztani a lehetőséget, hogy beszéljek vele. Ezzel pedig
becsukom a szekrényem, eldöntve hogy vele megyek.
- Hogy fogunk kiszökni? Bezárták a bejárati ajtót amikor bejöttem.
- A hátsó ajtón.
Egyértelmű hogy nem először és nem is utoljára lóg a suliból. Elkezd sétálni a folyosó vége felé ami a suli hátulja felé vezet, majd követem. Minden amit az üres folyosón hallasz, az a cipője pici sarka ami a földhöz ér. A halk kis hang visszhangzik a folyosókon, mindenféle más hang nélkül. Körülbelül van még 2 perc a második óra kezdetéig, ezt a kis időt adva nekünk arra hogy lelépjünk a suliból lebukás nélkül.
Harry kinyitja a hátsó ajtót és kilép rajta, én pedig közvetlenül mögötte haladok.
Nagyszerű. Egy elég magas kerítés válassza el a sulit egy nagy nyitott területtől. Az ajánlat elfogadása egyre jobban erősödő bűntudattal jár.
- Hogyan fogunk átjutni a túloldalra? - kérdezem, látva hogy a kerítés túl magas ahhoz, hogy át tudjak rajta ugrani.
- Egyszerű, csak mássz és ugorj - rázza meg a vállát mintha olyan egyszerű lenne.
A rengeteg próbálkozásom után megállít, a kezeit a vállamra teszi, én pedig meg vagyok rémülve.
- Segítek - mondja és maga elé emeli a kezeit öntelt mosollyal. Ez volt a mosolyhoz legközelebbi dolog az arcán amit eddig láttam mióta erre a szaros helyre jöttem.
Rátámaszkodom kezeimmel az övére, majd segít átemelni a kerítésen. Ugrok, de nem sikerül normálisan leérkeznem a talajra. A hátamra esek, de minél gyorsabban felkelek a füvet leporolva magamról. Már most érzem ahogy pirul az arcom szégyenemben. Hallom ahogy Harry enyhén kuncog, de túlságosan zavarban vagyok ahhoz, hogy visszanézzek.
Amikor megteszem, látom hogy Harry már átugrotta a kerítést, természetesen sikeresen. De ő sokkal magasabb nálam, így nagyobb előnyt adva ehhez. Követem ahogy a parkoló felé veszi az irányt. Nem is vettem észre hogy megint teljesen feketében van. Szűk fekete farmert viselt ami kopott volt, és egy fekete V-nyakú pólót ami tökéletesen illeszkedik a testéhez. Eddig nem tűnt fel, hogy mennyire fitt is ő valójában egészen mostanáig.
Odaérünk a parkolóhoz és Harry egy fényes fekete Lamborghinihez sétál ami valószínűleg új volt. Leesik az állam amikor bemászik az autóba. Az, hogy valaki középiskolás és ilyen autója van, jelent valamit.
- Ne csak állj ott, ülj be.
Úgy teszek ahogy mondta és bemászok az autóba. Az autó belseje tiszta, valami amire nem számítottam a kopott fekete farmerja után.
- Hova megyünk? - felteszem a kérdést.
Lehalkítja a rádiót amiből az Imagine Dragons szólt.
- Hallottál már a The Rogueról?
- Az micsoda? -kérdezem. Kezdem úgy érezni hogy idegesítem. Talán csendben kéne maradnom? Nem bírom ki.
- Egy kisebb kávézó rögtön a város szélén.
- Oh.
- Tetszeni fog, bízz bennem.
- Miért vagy benne ennyire biztos, hogy tetszeni fog? Alig ismersz.
- Nagyon hasonlítasz valakire akit ismertem, ezért.
- Kire?
- Mindegy is, felejtsd el.
{ Ha tetszik a történet, ne felejtsetek el kommentelni, +1-ezni és feliratkozni :-) }
{ Ahogy lesz elég időm hogy lefordítsam a következő részt, már teszem is fel. }
{ ily little cupcakes,, Laura xx }
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése