Kilencedik Fejezet

{ Ha tetszik a történet, ne felejtsetek el kommentelni, +1-ezni és feliratkozni :-) }

*Harry szemszöge*

Körbenézek, de sehol sem találom. Elkezdem húzni a hajam, rájőve hogy elcsesztem az összes esélyemet nála, még ha csak egy barátja szeretnék lenni akkor is. Egy barátja. Biztos hogy ez az amit szeretnék? Kiengedek egy sóhajt tudván hogy nem jön el. Talán kicsit többet kéne várnom? Miért is pazarlom az időmet. Lábujjhegyre állok és leporlom a nadrágom hátulján található koszt ami a járdáról került oda. Amikor megfordulok, Louis ott áll. Felegyenesedek és beletúrok a hajamba, próbálom visszaállítani az eredeti helyére. Louis ott áll az első ajtók előtt, csak ott ahonnan az előbb jöttem ki. Ő nem lát engem, de én látom őt és az arcát ami tele van aggodalommal. Nem bírom megállni, de elmosolyodok azon ahogy aggódik amiatt mert elkésett. Alig ismerjük egymást és ahogyan elkezdtük megismerni egymást.. az egész össze van kavarodva. Végre megtalálnak a szemei messziről és egy megkönnyebbült sóhaj kúszik ki a szájából. Elkezdek felé sétálni és ő is felém.
- Azt hittem nem jössz el - próbálok a legkevésbé aggódottnak és nyugtalannak hangzani.
- Sajnálom, késésben voltam és be kellett dobnom a tanári dobozba a munkám.
- Rendben, minden oké, nem nagy dolog.
Elsétál mellettem az autóm felé, elég izgatottan. Ez jó jel, ugye?! Vagy talán csak túl akar esni rajta és elfelejteni az egészet. Louis már az autóm ajtaja előtt áll, de én még mindig a járdán vagyok. Rám néz, ezzel arra utalva hogy nyissam ki. Valaki talán siet? Megnyomom a gombot a slusszkulcson és kinyitom. Egyből beugrik ahogy meghallja a csipogást. Miért siet ennyire? Én is bemászok a kocsiba, Louisnak már az öve is be van kapcsolva és minden, nem meglepetés.
- Hova sietsz ennyire? - kérdezem.
- Nos, ha nem emlékszel, te mondtad nekem hogy tettessem azt hogy nem ismerjük egymást, és nyílnak ablakok az osztálytermekből - mutat a suli bejárata mellé - és nem szeretnék lebukni, mivel tudod lógok a suliból. Azt hiszem eleget mondtam.
- Louis mié-
Megállok. Amikor azt mondtam neki, csináljon úgy mintha nem ismerne, akkor csak szórakoztam, csakhogy lássam esetleg komolyan vesz-e. Ezek szerint komolyan vette, de egyáltalán nem ez volt a szándékom. Emellett pedig senki sem gondolja Louisról hogy nem a lányokhoz vonzódik, nem is tűnik melegnek. Az egész kötekedést azért csináltam, hogy megtudjam tényleg meleg-e, de nem is volt semmiféle bizonyítékom hogy valójában az. Nagyon király lenne ha végre valakivel együtt lóghatnék a suliból, valakivel, aki nem sznob, nem túl kötekedő vagy nem túl ostoba esetleg nem csak kihasznál a pénz miatt.
- Mi van? - fordul felém Louis.
- Mindegy.
- Szóval, hova megyünk? - kérdezi az utat bámulva.
- Ez a te döntésed, emlékszel?
- Oh tényleg, elfelejtettem. De nem nagyon ismerek semmilyen helyet.
- Csak most költöztél ide múlt héten, igazad van sajnálom.
- Igen..
- Mit mondasz, pizzázunk?
- Nem igazán szeretem a pizzát.
- Nos, még nem próbáltad az itteni pizzát. - sóhajtok.
- Miben más az itteni pizza a többitől?
- Sok mindenben.
Kitolatok a suli parkolójából és elhagyjuk a suli területét.
- Mint például?
- Sok mindentől függ, a tésztától, a szósztól, a sajttól, teljes egészében az embertől aki készíti.
- Valami különleges helyre megyünk?
- Igen, igazából a nagybátyám helye.
- Érdekes.
- Szeretni fogod, bízz bennem.
- Legutóbb mikor bíztam benned, egy 2 órás úton végeztem a buszon, előled menekülve.
Az arcom elpirul. Igaza van. Úgy teszek mintha nem hallottam volna a hozzászólását ahogy megállok minden jelzőlámpánál. Csendben vagyunk egész úton míg oda nem érünk a nagybátyám pizzázójához.
- Itt is vagyunk - forgatom a fejem hogy lássam a parkolásra kijelölt helyet, mindenféle baleset elkerülése érdekében.
- Mondd, hogy ez nem olyan luxus hely mint az a kávézó ahol voltunk.
Minden egyes alkalommal amikor azt mondja "mi" vagy "voltunk", a testemben pezsgést érzek. Ötletem sincs miért, de ez történik, és ez jó érzés.
- Még csak meg sem közelíti, majd meglátod mikor beérünk. Miért kérdezed?
- Múltkor nem éreztem magam odavalónak sapkát és farmert viselve.
Ma nem a szokásos ruhái voltak rajta. A mai napon khaki színű farmer volt rajta egy fehér felsővel, rajta egy fekete kardigánnal. Én meg csak azt viselem amit minden nap, fekete farmer fekete pólóval. Azt a benyomást keltette, hogy valamilyen puccos helyre megy. Talán jobb helyre kéne vinnem őt? Túlságosan izgatottnak tűnik, úgyhogy ragaszkodom az eredeti tervhez.
- Ne aggódj miatta - mondom ahogy leparkolok egy biztonságos helyre és elfordítom a kulcsot.
Louis kilép az autóból és bevezetem az épületbe. Visszafordulok hozzá miután beléptünk, megkönnyebbültnek tűnik miután látja hogy ugyanúgy néz ki a hely mint egy átlagos pizzázó. Még mindig az ajtónál állunk amikor egy nő elénk áll.
- Sziasztok, segíthetek? - kérdezi tőlem, flörtölve. Egy miniszoknya és egy még minibb és szűkebb fehér ing van rajta, ami természetesen nincs végig begombolva, így látni lehet a mellei tetejét. A haja szőke, és még életemben nem láttam, akkor sem ha ide jöttem a nagybátyámhoz.
- Umm itt van a nagybátyám?
- Nem, szabadnapon van. Sosem említette hogy ilyen helyes unokaöccse lenne.
Megforgatom a szemeim. Ez az egész dolog olyan fárasztó, hogy az összes nő rád van akadva. Nem mehetek el egy helyre anélkül hogy valaki ne próbálkozna. Igen, persze hogy ez minden srác álma, de eljön az az idő amikor már belefáradsz abba hogy mindig ugyanazt és ugyanazt a szarságot hallod. Elsétálok mellette és hátranézek Louisra, jelezve hogy kövessen. Érzem a feszültséget a levegőben. Leülünk Louisval egy asztalhoz majd hívok egy pincért. Nem ugyanazt akivel az ajtónál találkoztunk, hanem egy idősebb hölgyet.
- Mit hozhatok önöknek?
- Csak a szokásosat, vékony tésztájút kérünk szépen.
A pincérnő elmegy, engem és Louist egyedül hagyva. Ívelt szemöldökkel néz rám.
- Mi az? - kérdezem nem tudván, hogy mit csináltam.
- Honnan tudod hogy vékony tésztájú pizzát választottam volna?
Nem tudom erre hogyan válaszoljak. Sam és én mindig idejöttünk és ezt rendeltük. Gondolom ez egy szokás volt? Úgy éreztem Louisnak is tetszene, Sam és ő nagyon hasonlóak. Louis viszont néha elég más.
- Kérdeztem valamit - szakítja félbe a gondolataimat.
- Ki nem szereti?
Én nem, de Sam szerette, és ez az egyetlen ok amiért én is ezt kértem. Próbálom eltüntetni a gondolatokat a fejemből. Nem hasonlíthatom Louist Samhez, nem. Soha.
A pincérnő 20 percen belül visszaér a pizzánkkal. Louis egész idő alatt arról beszélt, hogy 1-est kapott az angol beadandójára. A hölgy leteszi a pizzát az asztalra és elmegy hogy hozzon innivalót is.
- Szóval mit mondott anyukád hétfőn?
Próbálok témát váltani mielőtt folytatja az arról való beszélést hogy mennyire nem érdemli meg azt az egyest.
- Ideges volt.
- Rám?
- Nem, azt mondta azért volt mérges mert nem mondtam el neki hogy szereztem barátokat az iskolában. Ennyi.
- Mi barátok vagyunk? - meg vagyok lepődve a szavak hallatán, nem gondoltam hogy ő tulajdonképpen egy barátjának tekintett.
- Ha nem lennénk azok nem gondolod hogy itt lennénk és pizzáznánk?
Igaza van. A pincérnő visszajön az italunkkal és az asztal közepére helyezi azokat. Megköszönöm és előre fizetek.
Elkezdem enni a pizzámat, majd Louis is. Ahogy megérinti a nyelvével a tésztát, visszadobja a tányérjára.
- Ez forró - mondja ahogy a kezével legyezi a kinyújtott nyelvét a kihűlés érdekében. Elkezdek nevetni majd csatlakozik hozzám.
...
Végig hülyeségekről beszélgettünk. Utána pedig elmentünk az utca végébe fagyott joghurtot venni és még többet beszéltünk amíg haza nem kellett mennünk mert az órák véget értek.
- Hazavigyelek?
Gondoltam jobb, mint sétálni, mivel az anyukája küldött neki sms-t hogy nem tud elmenni érte a sulihoz mert egy régi barátja van náluk.
- Persze,
A rövid idő alatt amíg hazaértünk olyan zenét hallgattunk amit ő mondott. Nem volt olyan rossz mint gondoltam, azt hittem hogy a zenei ízlése szörnyű miután kiderült hogy az 'N Sync minden idők kedvenc bandája.
- Az anyukám autója? - kérdezem a házuk előtti kocsifelhajtóra mutatva, majd melléállok.
- Azt mondta hogy egy régi baráttal volt a héten?!
De ez nem lehet?! Kilépek a kocsiból és Louis már az ajtó előtt áll, rám várva.
- Szeretnéd hogy bemenjek? - kérdezem.
- Szerintem mindketten tudjuk hogy az anyukáink vannak bent.
Igaza van ismét, így követem a házba. A házuk nagy, nem olyan nagy mint a miénk, de szépen rendezett. Követem a konyhába ahonnan két női nevetés hallható.
- Édesem, hát itthon vagy! - mondja Louis anyukája ahogy belépünk a helyiségbe. Anyukám mellette ül, még nem nézett fel ránk, de amikor felnéz akkor a szemei kitágulnak ahogy Louisra pillant. Ahogy meglátja Louist, a kezében tartott tea a földön landol, összetörve. Le tudom olvasni a szájáról ahogy azt suttogja "úr istenem" és a szemei még jobban kimerevednek. Visszalépek egyet és lefagyok. Végre észreveszi mit csinált és megrázza a fejét.
- Oh nagyon sajnálom, nem akartam leejteni, borzasztóan érzem magam - mondja anyukám Louis anyukájának.
- Ne aggódj Anne, minden rendben - mosolyog az anyukámra majd feltakarítja a koszt.
- Louis ő a legjobb barátnőm, Anne, akiről már meséltem.
Anya egy gyilkos pillantást vet rám amikor kinyújtja a kezét hogy üdvözölje Louist.
- Örülök hogy találkoztunk, Louis, de szerintem Harry és én most megyünk. Öröm volt találkozni veled. Johannah, holnap beugrom hozzád és odaadom a recepteket amiket ígértem.
Louis anyukája is elköszön és anya elhagyja a konyhát majd követem. Odaérünk az úttesthez és kiegyenesítem magam.
- Harry, tudod hogy mit csinálsz? Már tudom hogy Louis és te miért lógtok együtt. Nem csinálhatod ezt, Harry. Sam elment és Louis nem fogja őt helyettesíteni. Nem fogom hagyni.
- Ő nem olyan mint Sam! - válaszolok sokkal hangosabban mint ahogy számítottam rá. Nem próbálom Samet helyettesíteni Louisval...legalábbis azt hiszem. Ugye nem?

{ Ha tetszik a történet, ne felejtsetek el kommentelni, +1-ezni és feliratkozni :-) }

{ Ahogy lesz elég időm hogy lefordítsam a következő részt, már teszem is fel. }

{ ily little cupcakes,, Laura xx }