Hetedik Fejezet

{ Ha tetszik a történet, ne felejtsetek el kommentelni, +1-ezni és feliratkozni :-) }

Nem sok idő elteltével Harry kisétál a házból. A szemei vörösek. Minél közelebb jön, annál vörösebbnek tűnnek. Beszáll az autóba és becsapja az ajtót majd szipog néhányat.
- Nem kell ma együtt lógnunk, ha nem szeretnél - ajánlom fel. Nem szeretném erőltetni valamire amit nem akar csinálni. A történtek után úgy tűnik nem is fogunk.
Lassan letolat a kocsifelhajtóról és rálép a gázra.
- Nem! Szeretnék, oké - sóhajt, folytatva azt amit szeretne.
- Tényleg nem kell, esküszöm minden oké.
Inkább nem megyek minthogy kellemetlenül érezzem magam.
- Azt mondtam szeretnék, nekem úgy hangzik mintha te nem szeretnél velem lenni - mondja kicsit nyersen.
- Nem, én szeretnék, de te nem tűnsz-
- Szeretnék veled lógni, és te is velem, kész.
Csendben maradok, nem szeretném jobban felzaklatni. Már az autópályán vagyunk mikor ránézek az útra. Hátradöntöm a fejem az ülésre és Harry oldalára nézek. 90 kilométer/óra, olvasom a kijelzőn.
- Lassíts! - pánikolok. Egyáltalán tudatában van annak, hogy itt ülök mellette?
- Ne aggódj - nyugtat mintha annyira biztos lenne magában.
- Bajba is kerülhetünk! Sőt, még rosszabb, meg is halhatunk! - kiabálom ahogy kiegyenesedek és a kezeimmel mutogatok.
- Nem lehet rosszabb annál, amit most érzek - súgja a szája alatt, azt hiszi nem hallottam, de én hallottam.
- Mi? - úgy teszek mintha nem hallottam volna amit mondott, habár kétlem hogy megismételné amit mondott.
- Azt mondtam, hogy miért mondja ezt az az illető aki már kétszer lógott a suliból 2 héten belül. A baj az egy olyan dolog amin már rég túl kellett volna jutnia.
- De az más.
Nagyon más. A lógás a suliból nem jár súlyos következményekkel a gyorshajtással ellentétben, amiért lecsukhatnak. Teljesen az eszén kívül van. Egyáltalán gondolkodik?
- Nem, nem más - mondja kicsit kuncogva. Egyik kezét leveszi a kormányról és beállítja a tükröt kissé megdöntve. Miután beállította, balra kanyarodik, ami valamiféle öreg épülethez vezet. Nagy, nagyon nagy és a kinézete alapján üres.
Lassan beparkolva megérkezünk az üres épület mellé ami magas, lombos fákkal van körülvéve. Minél több ideig nézed a helyet, annál lepukkantabbnak tűnik. Harry kiszáll a kocsiból és kicsit félek a lehetséges szándékaitól. A nap süt, de ezalatt a hatalmas fák alatt nem úgy tűnik. Hűvös és sötét van ahogy kiszállok az autóból. A légzésem felgyorsul. Harry már majdnem az épület hátuljánál van amikor kimászom a kocsiból. Nemsokára észreveszi, hogy nem követtem őt mióta elment az autótól. Visszafordul és rám néz ahogy oldalra dönti a fejét.
- Miért vagy még mindig ott? Gyere ide - kiabálja távolról.
Most valahogy vannak kétségeim efelől.
- Én nem fé-
Körülnéz, megfigyeli a környezetünket. A nevetése messziről is hallatszik, ahogy a kezeit a térdére támasztja és a fejét a két keze közé lógatja. A kisebb nevetőpartyja után felegyenesedik és elkezd hozzám beszélni.
- Azt hiszed meg foglak ölni vagy mi? - rázza nevetve a fejét hitetlenségében.
- Nem az történik mindig amikor a gyilkos egy ilyen ijesztő helyre viszi az áldozatot?
Halál komolyan veszem a futást és kiabálást. Mit kéne gondolnom mit csinál? Az ilyen dolgok sosem végződnek jól.
- Nem foglak megölni, - sétál vissza hozzám, még mindig nevetve - hacsak nem adsz rá valami indokot. Komolyan mondja. Az arca csak centikre van az enyémtől és érzem ahogy a meleg lehelete hozzáér a bőrömhöz. Mi a fasz.
Azt csinálom amit bárki más csinálna a helyemben, megfordulok annak érdekében hogy el tudjak futni. Mielőtt megtehetném, megragadja a csuklóm és magához húz. Amikor a keze hozzámér a csuklómhoz, libabőrös leszek az érintésétől.
- Úristen csak viccelek! - nevet hisztérikusan, hátradöntve a fejét.
A légzésem még mindig gyors, a kezemmel együtt ami remeg.
- Te kibaszott seggfej!
Próbálok kiszabadulni a szorításából, de nem tudok. Az én pici csuklóm és erőtlen kezeim semmit nem érnek az ő erős kezei ellen.
- Meg kell tanulnod egy viccet értelmezni. Élj már egy kicsit az isten szerelmére!
Végre abbahagyja a röhögést de az önelégült mosoly még mindig beteríti az egész arcát. Próbálom kicsit megfélemlíteni azáltal hogy nem nézek rá, de ő nyer. Megint megpróbálom kiszabadítani magam, de a szorítása nem enged.
- Kicsi a csuklód - közli ahogy megvizsgálja a csuklóm és megfordítja a kezem. A szemei nagyra nőnek amikor észreveszi a csuklómat borító halványuló vágásokat.
- Te vágod magad? - a mosoly az arcáról azonnal eltűnik és a mellkasa megemelkedik ahogy rám néz. Megint csak kerülöm a szemkontaktust. Még mindig fogja a csuklóm.
- Mit vársz egy olyan embertől, akit nem fogad el a társadalom és úgy kezelik mint egy darab szart? Természetes, hiszen te nem tudhatod milyen érzés.
Nyitja a száját hogy mondjon valamit, de hezitál.
Próbálok témát váltani. Tényleg senkivel sem szoktam beszélni a problémáimról, és még sosem látta senki a vágásaimat egészen mostanáig.
Harry azonnal témát vált miután látja hogy könnyezni kezd a szemem.
- Menjünk.
Még mindig a csuklómat fogva vezet a fák felé amik a rusnya épület mögött vannak. Halálos csend van, csak a gallyak törését lehet hallani ahogy rájuk lépünk.
Végül valamiféle nyít térre érünk. Itt is sötét van, de egy kis napsütés szűrődik át a fák lombjain található rések között. Ez egy park, egy kisebb park. Nem egy hintákkal teli park meg ilyenek, de van 3 piknikasztal és egy homokozó. Egy kőből készült kerítésszerű dolog is található az egyik asztal mellett. Harry végre elenged és leül a kerítés melletti legközelebbi asztalhoz. Az asztalok fából készültek és elég réginek tűnnek.
Harry int nekem hogy üljek le hozzá. Engedelmeskedem.
- Akkor hajrá.
- Mi?
- Rengeteg kérdést tettem fel neked pénteken, most te jössz.
- Ohh, ummm.
Itt volt a lehetőség, hogy megkérdezzek tőle mindent amire kíváncsi voltam de a gondolataim üresek voltak.
- Mi a kedvenc színed?
Próbálom sietve feltenni a kérdést. A kérdés hülyeség, de nem szeretnék túlságosan messzire menni.
- Az összes kérdés közül ami a fejedben van, ezt teszed fel?
- Igen.
- Miért?
- Hogy megismerjük egymást, egyértelmű.
- Nem szeretnél mást kérdezni?
- Mint például?
- Tudod te azt.
- Nem, nem tudom.
- Fekete.
Persze.
- Tényleg? Nem is tudtam - teszem hozzá szarkasztikusan.
- Ezt ne feszegesd.
- Ki mondja hogy nem feszegethetem?
- Én.
- Oh, és rád kéne hallgatnom?
...
Órákat töltöttünk beszélgetéssel és veszekedéssel, és teljesen elvesztettem már az időérzékem. Nem mentünk bele sok mindenbe, csak az alap dolgokba, hogy hol élt és a tetkóinak a jelentése, nem olyan személyes dolgok. Ha még csak a legkisebb dolgokat is mondta el, valahogy közelebb éreztem magam hozzá. Mindketten felállunk hogy elhagyjuk a helyet, de mielőtt megtesszük, a kőfalhoz sétálok. Valami rá van írva de nem tudom elolvasni. Aztán nagyon meglepődöm miután Harry megszólal a néma csönd után.
- Louis?
- Igen? - fordulok felé, a hátam most a fal felé néz.
- Te tényleg azt gondolod rólam, hogy von-
- Vonzó vagy? - a szavak kicsúsznak a számból azelőtt mielőtt ráeszmélnék mit mondtam.
- I-igen.
- Oh, nos, nem vagy a leghelyesebb srác,-
Hazudok hogy elkerüljem a kínos szituációt. Persze hogy vonzó. Ahogyan beletúr a hajába amikor ideges, ahogyan beszél, a zöld szemei, az ajkai...az ajkai.
Nagy léptekkel felém sétál. Mindkét kezét a falnak nyomja, egyik keze az arcom egyik oldala mellett, a másik keze a másik oldalon. Az arca egyre közelebb kerül az enyémhez.
- Oh, szóval ha ilyen közel vagyok hozzád, az nem zavar? - mondja. Érezhető a meleg leheletének mentolos illata. A szemei engem bámulnak.
- Nem.
- Szóval ettől nem vagy felizgulva?
A kezei megfogják az oldalamat és egy lépéssel közelebb jön.
- Nem.
Még egy lépéssel közelebb jön és a mellkasunk összeér. A szemei a számra szegeződnek.
- Tényleg?
- Igen.
- Szóval még egy leheletnyit sem vagy ettől felizgulva?
- Nem.
- Akkor miért dobog ennyire gyorsan a szíved?
- Mert megijesztesz - hazudok. A hangom megremeg.
- Emlékszel amikor azt mondtad, sosem csókolóztál még?
A szemei még mindig a számon vannak, majd megharapja az alsó ajkait. Minden lélegzetet amit vesz, érzek a nyakamon.
- Igen?
- Mi van ha ezen változtatok?
- Hogyan?
Tudom mire készül.
Az ajkai az enyémnek ütköznek, becsukom a szemem. Az ajkai puhák, tökéletesek.  Ez az egész irreálisnak tűnik. Jobban a falnak nyom. A kezei lekalandoztak az oldalamra, a pólóm alá amit tőle kaptam kölcsön. Mit csinálok? Csak épp megismerem és ez történik? Meg szeretném állítani mert tudom hogy amit csinál az rossz, de nem teszem mert valahogy mégis jónak érződik. Megpróbálom eltolni magamtól, de ezáltal csak jobban nekinyom a hideg kőfalnak. Az ajkai az alsó ajkamat szívják, majd megharapja. Kiengedek egy halk nyögést, mi? Meg kell állítanom. Érzek valami keményet is a combomnál, úristen. Nemsokára észreveszem, hogy nem ő az egyetlen egy kemény dologgal. Mérhetetlen hőt érzek a testemen végigfutva ahogy nyög egyet. Az érzés eláraszt, de tökéletes. A csípőjét az enyémhez nyomja, mit csinál?
- Baszdmeg, Sam, tö-
Mi?
Megtalálom az erőt hogy ellökjem magamtól. mindkettőnket lihegve hagyva. Zavarodottan nézek rá, és félelemmel. A szemei megváltoztak, sötétebb zöld lett. A pupillái ki vannak tágulva. Megrázza a fejét és megpróbálja megfogni a kezem.
- Louis, én-
- Csak haza akarok menni.
A szemem könnyezni kezd. Sam?
- Louis, csak hallgass végig.
- Én megyek - sétálok el.
Kint már sötét van. Sietve nézem a telefonom, 3 nem fogadott hívás anyukámtól és este 8:09 van. Anya meg fog ölni. Elkezdek gyorsabbak sétálni ahogy hallom Harry lépteit mögöttem. Felsétálok Harry autója mellett a járdára ami a buszmegállóhoz vezet.
- Louis!
Hallom Harryt messziről. Begyorsítok.
Igen, alig ismerem, de nem erőltetheti magát csak úgy rám és más néven hívni ami nem is az enyém. Próbál hülyének feltüntetni, de ha nem akkor mit szeretne?

{ Ha tetszik a történet, ne felejtsetek el kommentelni, +1-ezni és feliratkozni :-) }

{ Ahogy lesz elég időm hogy lefordítsam a következő részt, már teszem is fel. }

{ ily little cupcakes,, Laura xx }