Tizedik Fejezet

{ Ha tetszik a történet, ne felejtsetek el kommentelni, +1-ezni és feliratkozni :-) }

*Louis szemszöge*
- Mi a franc volt ez? - kérdezem ahogy anya még szedegeti fel a földről az összetört csésze darabjait.
- Nem tudom? Talán Anne már régóta nem látott.
- Régóta? Nem is emlékszem hogy találkoztunk volna már ezelőtt?
- Nos, igen, és én sem gondoltam volna hétfőn hogy ismerem Harryt, de aztán eszembe jutott az arca. Valószínű csak nem emlékszel Annere.
- Várj. Ismerjük őket? Ismerem Harryt?
- Persze! Emlékszel amikor egy egész évre abbahagytam a munkát?
- Igen!?
Besétál a nappaliba, követem és leülök mellé a kanapéra.
- És emlékszel hogy végig bébiszitterkedtem abban az évben?
- Hány éves is voltam?
- Szerintem hat vagy hét.
- Menj tovább.
Ez komoly? Próbálok nem olyan kétségbeesettnek hangzani és nem nyomni ezt az egész témát.
- Oké tehát Anne nem tudta végignézni ahogy elkeseredetten próbálok pénzt félretenni nekünk, ha már apád nem támogat minket. Úgyhogy úgy döntött, hogy lecseréli a régi bébiszittert, és megkérdezte hogy szeretnék-e Harryre vigyázni bármikor amikor neki dolgoznia kell. Emlékszem rátok, mindig játszottatok és nevettetek és már akkor is azt mondtad kedvelted őt, már olyan fiatalon.
A szemeim kimerevednek a mondat végén.
- Harry az a gyerek aki-
- Igen. Azt hittem azért vagytok barátok mert emlékeztetek egymásra!? - közbevág mielőtt be tudnám fejezni.
Próbálok emlékezni az időkre amikor Harry és én barátok voltunk. Tudtam, hogy láttam már azokat a zöld szemeket ezelőtt, csak nem tudtam hol és mikor.
- Nem, ebbe sose gondoltam bele. Anne tudott rólam?
- Egész héten átjött hozzánk és beszéltünk rólad és Harryről de nem gondoltam volna hogy Anne fia az akivel együtt voltál hétfőn.
Eszembe jut ahogy Harry azt mondta nekem amikor hétfőn a házában voltunk, hogy az anyukája egy régi barátot látogat meg aki most költözött a városba.
- Mit mondtál neki?
Nagyon nem szeretném ha rossz benyomást keltenék Anne szemében, vagy hogy tudja hogy meleg vagyok.
- Semmit, csak hogy milyen nehéz volt neked a válás, és hogy milyen csodálatos fiatalember lett belőled.
- Várj.
- Mi az édesem?
- Te tudtad, hogy ő itt lakik Cheshireben?
Leállítottam magam, különben a szituáció még kínosabb lenne.
- Nem, nem tudtam, de amikor egyik nap elmentem a boltba összefutottam vele. Vicces, hogy a régi szép dolgok visszatérnek egy bizonyos ponton.
- Igen.
Felálltam a kanapéról és kiléptem a nappaliból az anyukámat a ott hagyva. Ezt nem hiszem el, ez komoly? Nem értem. Felsétálok a lépcsőn a szobámba. Benyitok a szobámba az ajtót bezárva magam mögött. Az ágyam meg van csinálva, úgy néz ki anyának volt ma egy kis ideje és feltakarított. Az ágyamhoz sétálok és amint a lábam hozzáér a széléhez, ráhuppanok. Az emlékek a gyerekkoromból, az az idő amit Harryvel töltöttem visszatérnek, még azelőtt ismertük egymást mielőtt anya vigyázott rá, körülbelül 4 éves voltam amikor először találkoztam vele. Majdnem lehetetlennek tűnik, hogy egy 17 éves fiú emlékezzen a 13 évvel ezelőtti emlékekre, de én emlékeztem. Mindössze arra emlékszem amikor az udvaron álltunk és elbúcsúztunk egymástól és a legutolsó emlék ami megmaradt amikor elment és egészen idáig a pontig nem is láttam. Harry és én tettünk egy ígéretet aznap, egy ígéretet amiről senki sem tudott. Ráhelyezem a fejem a párnára és lassan mély álomba merülök.
...
*Harry szemszöge*
- Harry, tudod hogy mit csinálsz? Már tudom hogy Louis és te miért lógtok együtt. Nem csinálhatod ezt, Harry. Sam elment és Louis nem fogja őt helyettesíteni. Nem fogom hagyni.
- Ő nem olyan mint Sam! - válaszolok sokkal hangosabban mint ahogy számítottam rá. Nem próbálom Samet helyettesíteni Louisval...legalábbis azt hiszem. Vagy igen?

Természetesen nem. Látom ahogy Louisék szomszédjai feloltják a villanyt az ablakban. A vitám anyával csak nyugtalanságot kelt, és nem hagyom hogy messzebbre menjen, legalábbis nem Louisék háza előtt ahol bárki hallhatja. Ránézek anyára majd az autómra és odamegyek.

- Anya, beszélhetnénk erről otthon? - próbálom higgadtan mondani.

- Persze, találkozunk otthon - vesz egy mély levegőt.
Megfordul és az autójához siet ami az enyém mellett parkol. Még azelőtt ülök be az autómba ahogy ő az övébe. Mi a baja? Nem engedhetné meg egyszer hogy legyenek barátaim anélkül hogy paranoiás lenne és azt hinné hogy Samhez hasonlítom őket? Emellett pedig Sam és én sosem voltunk többek barátoknál.
Végre a házhoz érünk és anya rögtön jön utánam. Kiszállok az autóból és veszek pár mély levegőt, tudván hogy mi fog most következni. Anya már rég az ajtó küszöbénél áll míg én még csak az udvaron sétálok. Kiveszi a kulcsot a táskájából és besétál, majd követem. A táskáját a kanapéval szemben található kávézóasztalra rakja. Aztán leül és megütögeti a mellette levő üres helyet, ezzel jelezve hogy üljek mellé. Sóhajtok majd leülök.
- Gyerünk, mondd csak el hogy mennyire elbaszott dolog egy olyan sráccal barátoknak lenni mint Louis, mert azt hiszed kihasználom őt. Gyerünk. Nem is ismered.
- De ismerem Harry.
- Az, hogy az anyukája mesél róla nem számít.
- Te is ismered.
- Tudom hogy ismerem, első nap találkoztam vele a suliban amikor meg akarták verni és én megmentettem.
- Nem emlékszel, ugye?
- A kibaszott műtét után szerencse hogy arra emlékszem amit az iskolában tanultam.
- Persze. Sajnálom Harry, nem akartam.
- Minden rendben, csak mondd tovább amit akartál.
A mellkasa megemelkedik és kienged egy mély sóhajt.
- Emlékszel arra az évre amikor egy hölgy vigyázott rád és azzal a kisgyerekkel játszottál akit kedveltél?
Eltelik egy percbe míg felidézem, de szerencsére megvan.
- Igen, mi van vele?
- A hölgy aki vigyázott rád Louis anyukája volt, a gyerek pedig Louis.
Érzem ahogy az összes vér a fejembe folyik. Mindenre emlékszem. Mielőtt tovább mondhatná, olyan gyorsan szaladok fel a szobámba ahogy csak tudok. Bezárom az ajtót és a szekrényemhez sétálok, végigfutok pár papíron amíg meg nem találom amit kerestem.
Emlékszem a napra amikor utoljára láttam, 7 éves voltam. Az volt az a nap amikor apukám és anyukám úgy döntöttek, hogy örökre végeznek, és anya úgy döntött hogy elköltözünk. Azon a napon vigyázott rám Louis anyukája utoljára, és az az a nap amikor utoljára láttuk egymást Louisval. Legalábbis azt hittük, hogy utoljára. Emlékszem ahogy a hátsó kertben ültem majd odajött hozzám és adott egy levelet. Az a levél olyan dolgokat mondott amiket egy 7 éves nem mondana. Abban a korban sokkal érettebbek voltunk mint a többiek, köszönhetően a szüleink borzasztó kapcsolatának. Gondolom ez az amitől mindig is érettebbek voltunk és hamarabb felnőttünk. A mai napig megvan ez a levél.

"Hallottam hogy ma költözöl és hiányozni fogsz. Te voltál az egyetlen barátom, és az egyetlen személy akivel játszhattam itthon. De ígérjük meg hogy mindig is barátok leszünk, nem számít mi történik, és amikor nagyok leszünk akkor megkeressük egymást és jobb barátok leszünk mint most. Hiányozni fogsz Harry, mindig is te leszel a legjobb barátom."

A levél kicsit szakadt és el vannak mosódva a betűk, de még jó állapotban van. Amikor odaadta nekem ezt a levelet, szeretettnek éreztem magam. Olyan szeretetet kaptam tőle amit apától sohasem, és azt a fajtát amit más barát nem ajánlana fel. Elköszöntünk egymástól, megöleltük egymást és ennyi volt. Gyerekként arra számítasz hogy a lányokat kedveled és satöbbi, de én sosem voltam ez a gyerek. Elmondtam anyának aznap amikor elköltöztünk, hogy kedveltem Louist de ő azt gondolta hogy ez csak egy időszak volt. Nem az volt és a mai napig sem az. Észrevette amikor találkoztam Sammel. De elég Samből, ő már a múlté, a múlté amit el szeretnék felejteni.
A gondoltaim anyu hamarosan megszakítja a kopogás az ajtómon. Anyu az.
- Mi az? - kiabálom az ágyamból, nem akarva felkelni.
- Jól vagy?
- Igen, csa-
Elgondolkozom. Talán holnap Louis és én végig tudunk ezen menni, ha egyáltalán emlékszik rá természetesen.
- Anya veled mehetek holnap Louisékhoz? - felállok és az ajtóhoz sétálok, kinyitva azt.
- Természetesen, csak ne felejtsd el amit mondtam - válaszol az ajtóból.
- Persze, persze.
Bezárom az ajtót és visszafekszem az ágyamba és egészen esteledésig ott fekszem a levéllel  a kezemben, azon gondolkozva, hogy hogyan fogom felhozni a témát.

{ Ha tetszik a történet, ne felejtsetek el kommentelni, +1-ezni és feliratkozni :-) }

{ Ahogy lesz elég időm hogy lefordítsam a következő részt, már teszem is fel. }
{ Ismét siettem a fordítással, hogy mielőtt elutazom legyen nektek új rész, úgyhogy a hibákat nézzétek el, legközelebb majd jövő hét vége fele számítsatok új részre. }

{ ily little cupcakes,, Laura xx }

Kilencedik Fejezet

{ Ha tetszik a történet, ne felejtsetek el kommentelni, +1-ezni és feliratkozni :-) }

*Harry szemszöge*

Körbenézek, de sehol sem találom. Elkezdem húzni a hajam, rájőve hogy elcsesztem az összes esélyemet nála, még ha csak egy barátja szeretnék lenni akkor is. Egy barátja. Biztos hogy ez az amit szeretnék? Kiengedek egy sóhajt tudván hogy nem jön el. Talán kicsit többet kéne várnom? Miért is pazarlom az időmet. Lábujjhegyre állok és leporlom a nadrágom hátulján található koszt ami a járdáról került oda. Amikor megfordulok, Louis ott áll. Felegyenesedek és beletúrok a hajamba, próbálom visszaállítani az eredeti helyére. Louis ott áll az első ajtók előtt, csak ott ahonnan az előbb jöttem ki. Ő nem lát engem, de én látom őt és az arcát ami tele van aggodalommal. Nem bírom megállni, de elmosolyodok azon ahogy aggódik amiatt mert elkésett. Alig ismerjük egymást és ahogyan elkezdtük megismerni egymást.. az egész össze van kavarodva. Végre megtalálnak a szemei messziről és egy megkönnyebbült sóhaj kúszik ki a szájából. Elkezdek felé sétálni és ő is felém.
- Azt hittem nem jössz el - próbálok a legkevésbé aggódottnak és nyugtalannak hangzani.
- Sajnálom, késésben voltam és be kellett dobnom a tanári dobozba a munkám.
- Rendben, minden oké, nem nagy dolog.
Elsétál mellettem az autóm felé, elég izgatottan. Ez jó jel, ugye?! Vagy talán csak túl akar esni rajta és elfelejteni az egészet. Louis már az autóm ajtaja előtt áll, de én még mindig a járdán vagyok. Rám néz, ezzel arra utalva hogy nyissam ki. Valaki talán siet? Megnyomom a gombot a slusszkulcson és kinyitom. Egyből beugrik ahogy meghallja a csipogást. Miért siet ennyire? Én is bemászok a kocsiba, Louisnak már az öve is be van kapcsolva és minden, nem meglepetés.
- Hova sietsz ennyire? - kérdezem.
- Nos, ha nem emlékszel, te mondtad nekem hogy tettessem azt hogy nem ismerjük egymást, és nyílnak ablakok az osztálytermekből - mutat a suli bejárata mellé - és nem szeretnék lebukni, mivel tudod lógok a suliból. Azt hiszem eleget mondtam.
- Louis mié-
Megállok. Amikor azt mondtam neki, csináljon úgy mintha nem ismerne, akkor csak szórakoztam, csakhogy lássam esetleg komolyan vesz-e. Ezek szerint komolyan vette, de egyáltalán nem ez volt a szándékom. Emellett pedig senki sem gondolja Louisról hogy nem a lányokhoz vonzódik, nem is tűnik melegnek. Az egész kötekedést azért csináltam, hogy megtudjam tényleg meleg-e, de nem is volt semmiféle bizonyítékom hogy valójában az. Nagyon király lenne ha végre valakivel együtt lóghatnék a suliból, valakivel, aki nem sznob, nem túl kötekedő vagy nem túl ostoba esetleg nem csak kihasznál a pénz miatt.
- Mi van? - fordul felém Louis.
- Mindegy.
- Szóval, hova megyünk? - kérdezi az utat bámulva.
- Ez a te döntésed, emlékszel?
- Oh tényleg, elfelejtettem. De nem nagyon ismerek semmilyen helyet.
- Csak most költöztél ide múlt héten, igazad van sajnálom.
- Igen..
- Mit mondasz, pizzázunk?
- Nem igazán szeretem a pizzát.
- Nos, még nem próbáltad az itteni pizzát. - sóhajtok.
- Miben más az itteni pizza a többitől?
- Sok mindenben.
Kitolatok a suli parkolójából és elhagyjuk a suli területét.
- Mint például?
- Sok mindentől függ, a tésztától, a szósztól, a sajttól, teljes egészében az embertől aki készíti.
- Valami különleges helyre megyünk?
- Igen, igazából a nagybátyám helye.
- Érdekes.
- Szeretni fogod, bízz bennem.
- Legutóbb mikor bíztam benned, egy 2 órás úton végeztem a buszon, előled menekülve.
Az arcom elpirul. Igaza van. Úgy teszek mintha nem hallottam volna a hozzászólását ahogy megállok minden jelzőlámpánál. Csendben vagyunk egész úton míg oda nem érünk a nagybátyám pizzázójához.
- Itt is vagyunk - forgatom a fejem hogy lássam a parkolásra kijelölt helyet, mindenféle baleset elkerülése érdekében.
- Mondd, hogy ez nem olyan luxus hely mint az a kávézó ahol voltunk.
Minden egyes alkalommal amikor azt mondja "mi" vagy "voltunk", a testemben pezsgést érzek. Ötletem sincs miért, de ez történik, és ez jó érzés.
- Még csak meg sem közelíti, majd meglátod mikor beérünk. Miért kérdezed?
- Múltkor nem éreztem magam odavalónak sapkát és farmert viselve.
Ma nem a szokásos ruhái voltak rajta. A mai napon khaki színű farmer volt rajta egy fehér felsővel, rajta egy fekete kardigánnal. Én meg csak azt viselem amit minden nap, fekete farmer fekete pólóval. Azt a benyomást keltette, hogy valamilyen puccos helyre megy. Talán jobb helyre kéne vinnem őt? Túlságosan izgatottnak tűnik, úgyhogy ragaszkodom az eredeti tervhez.
- Ne aggódj miatta - mondom ahogy leparkolok egy biztonságos helyre és elfordítom a kulcsot.
Louis kilép az autóból és bevezetem az épületbe. Visszafordulok hozzá miután beléptünk, megkönnyebbültnek tűnik miután látja hogy ugyanúgy néz ki a hely mint egy átlagos pizzázó. Még mindig az ajtónál állunk amikor egy nő elénk áll.
- Sziasztok, segíthetek? - kérdezi tőlem, flörtölve. Egy miniszoknya és egy még minibb és szűkebb fehér ing van rajta, ami természetesen nincs végig begombolva, így látni lehet a mellei tetejét. A haja szőke, és még életemben nem láttam, akkor sem ha ide jöttem a nagybátyámhoz.
- Umm itt van a nagybátyám?
- Nem, szabadnapon van. Sosem említette hogy ilyen helyes unokaöccse lenne.
Megforgatom a szemeim. Ez az egész dolog olyan fárasztó, hogy az összes nő rád van akadva. Nem mehetek el egy helyre anélkül hogy valaki ne próbálkozna. Igen, persze hogy ez minden srác álma, de eljön az az idő amikor már belefáradsz abba hogy mindig ugyanazt és ugyanazt a szarságot hallod. Elsétálok mellette és hátranézek Louisra, jelezve hogy kövessen. Érzem a feszültséget a levegőben. Leülünk Louisval egy asztalhoz majd hívok egy pincért. Nem ugyanazt akivel az ajtónál találkoztunk, hanem egy idősebb hölgyet.
- Mit hozhatok önöknek?
- Csak a szokásosat, vékony tésztájút kérünk szépen.
A pincérnő elmegy, engem és Louist egyedül hagyva. Ívelt szemöldökkel néz rám.
- Mi az? - kérdezem nem tudván, hogy mit csináltam.
- Honnan tudod hogy vékony tésztájú pizzát választottam volna?
Nem tudom erre hogyan válaszoljak. Sam és én mindig idejöttünk és ezt rendeltük. Gondolom ez egy szokás volt? Úgy éreztem Louisnak is tetszene, Sam és ő nagyon hasonlóak. Louis viszont néha elég más.
- Kérdeztem valamit - szakítja félbe a gondolataimat.
- Ki nem szereti?
Én nem, de Sam szerette, és ez az egyetlen ok amiért én is ezt kértem. Próbálom eltüntetni a gondolatokat a fejemből. Nem hasonlíthatom Louist Samhez, nem. Soha.
A pincérnő 20 percen belül visszaér a pizzánkkal. Louis egész idő alatt arról beszélt, hogy 1-est kapott az angol beadandójára. A hölgy leteszi a pizzát az asztalra és elmegy hogy hozzon innivalót is.
- Szóval mit mondott anyukád hétfőn?
Próbálok témát váltani mielőtt folytatja az arról való beszélést hogy mennyire nem érdemli meg azt az egyest.
- Ideges volt.
- Rám?
- Nem, azt mondta azért volt mérges mert nem mondtam el neki hogy szereztem barátokat az iskolában. Ennyi.
- Mi barátok vagyunk? - meg vagyok lepődve a szavak hallatán, nem gondoltam hogy ő tulajdonképpen egy barátjának tekintett.
- Ha nem lennénk azok nem gondolod hogy itt lennénk és pizzáznánk?
Igaza van. A pincérnő visszajön az italunkkal és az asztal közepére helyezi azokat. Megköszönöm és előre fizetek.
Elkezdem enni a pizzámat, majd Louis is. Ahogy megérinti a nyelvével a tésztát, visszadobja a tányérjára.
- Ez forró - mondja ahogy a kezével legyezi a kinyújtott nyelvét a kihűlés érdekében. Elkezdek nevetni majd csatlakozik hozzám.
...
Végig hülyeségekről beszélgettünk. Utána pedig elmentünk az utca végébe fagyott joghurtot venni és még többet beszéltünk amíg haza nem kellett mennünk mert az órák véget értek.
- Hazavigyelek?
Gondoltam jobb, mint sétálni, mivel az anyukája küldött neki sms-t hogy nem tud elmenni érte a sulihoz mert egy régi barátja van náluk.
- Persze,
A rövid idő alatt amíg hazaértünk olyan zenét hallgattunk amit ő mondott. Nem volt olyan rossz mint gondoltam, azt hittem hogy a zenei ízlése szörnyű miután kiderült hogy az 'N Sync minden idők kedvenc bandája.
- Az anyukám autója? - kérdezem a házuk előtti kocsifelhajtóra mutatva, majd melléállok.
- Azt mondta hogy egy régi baráttal volt a héten?!
De ez nem lehet?! Kilépek a kocsiból és Louis már az ajtó előtt áll, rám várva.
- Szeretnéd hogy bemenjek? - kérdezem.
- Szerintem mindketten tudjuk hogy az anyukáink vannak bent.
Igaza van ismét, így követem a házba. A házuk nagy, nem olyan nagy mint a miénk, de szépen rendezett. Követem a konyhába ahonnan két női nevetés hallható.
- Édesem, hát itthon vagy! - mondja Louis anyukája ahogy belépünk a helyiségbe. Anyukám mellette ül, még nem nézett fel ránk, de amikor felnéz akkor a szemei kitágulnak ahogy Louisra pillant. Ahogy meglátja Louist, a kezében tartott tea a földön landol, összetörve. Le tudom olvasni a szájáról ahogy azt suttogja "úr istenem" és a szemei még jobban kimerevednek. Visszalépek egyet és lefagyok. Végre észreveszi mit csinált és megrázza a fejét.
- Oh nagyon sajnálom, nem akartam leejteni, borzasztóan érzem magam - mondja anyukám Louis anyukájának.
- Ne aggódj Anne, minden rendben - mosolyog az anyukámra majd feltakarítja a koszt.
- Louis ő a legjobb barátnőm, Anne, akiről már meséltem.
Anya egy gyilkos pillantást vet rám amikor kinyújtja a kezét hogy üdvözölje Louist.
- Örülök hogy találkoztunk, Louis, de szerintem Harry és én most megyünk. Öröm volt találkozni veled. Johannah, holnap beugrom hozzád és odaadom a recepteket amiket ígértem.
Louis anyukája is elköszön és anya elhagyja a konyhát majd követem. Odaérünk az úttesthez és kiegyenesítem magam.
- Harry, tudod hogy mit csinálsz? Már tudom hogy Louis és te miért lógtok együtt. Nem csinálhatod ezt, Harry. Sam elment és Louis nem fogja őt helyettesíteni. Nem fogom hagyni.
- Ő nem olyan mint Sam! - válaszolok sokkal hangosabban mint ahogy számítottam rá. Nem próbálom Samet helyettesíteni Louisval...legalábbis azt hiszem. Ugye nem?

{ Ha tetszik a történet, ne felejtsetek el kommentelni, +1-ezni és feliratkozni :-) }

{ Ahogy lesz elég időm hogy lefordítsam a következő részt, már teszem is fel. }

{ ily little cupcakes,, Laura xx }

A blog első díja + néhány fontosabb információ

Nagyon köszönöm a díjat Payne Rosalia-nak, a "Te vagy a végzetem" című blog írójának <3

12 dolog a saját blogomról:

1. Mint többször is említettem már, nem én írom a blogot, én csupán fordítom azoknak akik még nem tudnak olyan jól angolul.

2. Rengeteg időt el szoktam pazarolni az olyan kifejezésekkel amiknek nincsen magyar megfelelőjük, mert mégis csak ugyanazt a hatást szeretném kelteni mint ami az eredeti verzióban van.

3. A dizájnt jelenleg két kedves barátomnak, Alíznak és Evelinnek köszönhetem. <3

4. A blogot én majdnem 2 hónapig olvastam, ugyanis nekem az elején nem igazán tetszett és elég lassan haladtam vele :D Mármint szívesen olvastam, de nekem teljesen sablonos sztorinak tűnt.. Aztán a hetedik fejezetnél elbőgtem magam, és onnantól kezdve tudtam hogy bele fogok halni az olvasásba..

5. Lesz olyan rész amikor Harryt fogjátok nagyon utálni, és olyan is lesz amikor Louist.

6. Ez volt az első blog amin elsírtam magam, illetve a legtöbbet is ezen sírtam.

7. Ha ráléptek a "Karakterek" nevű opcióra az oldalsó sávban, láthatjátok hogy lesz egy Dominic nevű szereplő is akinek a neve hallatán mindig sírni fogtok majd és Dylan O'Brien-ként kell őt elképzelni.

8. Mindig elküldöm valakinek az újabban lefordított részt, hogy lássam vannak-e hibáim stb.

9. Én ezt a fanfictiont igazából bárkinek tudom ajánlani, annak is aki nem shippeli Larryt, mert egyszerűen tökéletes a történet és szívszorongató.

10. Szerintem bele fog telni 1 évbe míg lefordítom a teljes blogot. :D

11. A 90. Chapter környékén van egy erősebb figyelmeztetés a gyengébb idegzetű embereknek.

12. 140 chapter.

Kérdések - válaszok:
1. Szereted a fanfic blogokat? Miért?

- Nos, igazából nekem nagyon fura magyar fanfictionöket olvasnom, így nem is igazán szoktam bloggeren sem.. Általában wattpaden szoktam olvasni, de néha tumblrn. Mindig olvasok valamit, most is elkezdtem egy újat :-D

2. Mit gondolsz a kinézetről?

- Nekem borzasztóan tetszik, de komolyan, amikor megláttam hogy díjat kaptam egy ilyen blogtól, el voltam ájulva.

3. Örültél, mikor megkaptad a díjat?

- Szavakkal nem lehet kifejezni mennyire.

A díjat továbbadom minden kedves olvasómnak, akik bíznak bennem ((remélhetőleg)) és továbbra is olvassák a blogot :-) xx

Van pár kérdés amire nem válaszoltam ugyanis nem tudtam rájuk válaszolni, remélem ez nem probléma de még sosem volt blogom meg díjat sem kaptam, így is segítséget kellett kérnem :D

Itt megtalálhatjátok a további kérdéseket a hetedik díjnál x

Update:

A következő 2 hétben nem igazán lesz update, ugyanis elutazom, de igyekszem még egy részt lefordítani előtte. Viszont utána minden normális lesz megint mivel nem szeretnélek sokáig kínozni titeket :-D

Valamint szeretnék oldalra egy chatet is, ami lehetőleg nemsokára fent lesz az oldalon és így könnyebben tudunk majd egymással is kommunikálni x

Köszönöm szépen az eddigi bizalmat az olvasóimnak, a visszajelzéseket, mindent amit írtatok, borzasztó jól esik. Nektek csinálok itt mindent, mert nekem ti vagytok itt az elsők. Ezek mellett ismét köszönöm Payne Rosalia-nak a díjat ugyanis ez egy olyan fajta visszajelzés amire sohasem számítottam volna, és ez is azt bizonyítja hogy mennyire bíztok bennem :-)
Sajnálom hogyha megijesztettelek titeket és azt hittétek új rész van, de nem. Viszont elárulhatok valamit cserébe: a kilencedik fejezetet még erre a hétre terveztem :D

Köszönöm, Laura xx

Nyolcadik Fejezet

{ Ha tetszik a történet, ne felejtsetek el kommentelni, +1-ezni és feliratkozni :-) }

Messziről hallom ahogy Harry beindítja az autóját. A busz fényei már valamennyire megvilágították a buszmegállót ahol álltam. Megfordulok, hogy lássam Harry fut-e utánam de ehelyett az autójával közeledik felém, bár nem látom az arcát a fekete színárnyalatú ablakok miatt. Visszafordulok a busz felé és az már a járda mellet jön felém, majd megáll előttem. Felrohanok a buszra ahogy látom Harry autóját ami egyre közelebb és közelebb kerül hozzám.
- Siessen! - kiabálok a sofőrnek.
Senki más nincs a buszon rajtam kívül. Levegő hiányában leülök az egyik ülésre. Ahogy leülök, hangos dörömbölést lehet hallani a jármű ablakán. Odanézek, Harry ütögeti az ajtót a kezeivel.
- Legyen szíves ne - mondom a buszvezetőnek amikor a kezeit a gombra teszi. Visszarántja a kezét majd felém fordul.
- Mi a baj gyerek?
- Mert ő-
Mit kellene mondanom? Ne engedje be mert éppen az előbb csókolt meg és valaki másnak a nevén hívott és próbálta rám erőltetni magát, oh, mellesleg meleg vagyok.
- Meg akar verni?
Értem, hogy miért gondol ilyeneket Harryről, csak az alapján hogy rápillantott.
- Igen - hazudok. Muszáj, nem fogok lehetőséget adni neki arra, hogy valamilyen hülye kifogással jöjjön elő hogy miért tette amit tett.
A sofőr rálépett a gázpedálra, majd elindult a busz Harryt kint hagyva. Ahogy elhagytuk a buszmegállót, elhaladtunk az álló Harry mellett, aki könnyekkel zihált. Az arcán folyó könnyek tisztán láthatóak voltak a visszatükröződő utcai fények miatt. Ott állt mozdulatlanul az utca közepén. Egészen addig biztosan ott állt, amíg már olyan messzire jutottunk hogy nem láttam. Kezdtem sajnálatot érezni. Talán van egy magyarázata erre az egészre. Nekidöntöm a fejem a hideg ablaknak ami bepárásodik a hő miatt ami a fejemből árad. A pillanatok amiket most éltem át újra és újra az eszembe jutnak. A csók. Az első csókom. Nem hiszem el hogy emlékezett rá. Nem beszélve arról, hogy figyelt arra mit mondtam pénteken. Még több visszapillantás ugrik be.. Ahogy a kezét felvezeti az oldalamon a pólóm alatt, ahogy megharapta az alsó ajkait mielőtt az enyémhez értek volna.
 - Nos, jobb mintha olyan hírnevem lenne, hogy buzi vagyok.
Hallom a hangját a fejemben újra és újra.
Megpróbálom a gondolatokat kiszűrni a fejemből, és arra emlékezni, hogy az ajkai mennyire puhák voltak, mennyire friss volt a lehelete amikor beszélt hozzám, és ahogy a csípőjét az enyémhez nyomta. Nem hagyhatom csak úgy ezt az egészet, magyarázatra van szükségem, hogy miért csinálta azt amit csinált.
Elkezdem megbánni azt amit tettem, sosem kellett volna elfutnom. A gondolataimat a buszsofőr zavarja meg.
- Fiam, már 2 perce kérdezlek, hova szeretnél menni?
Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy nem hallottam.
- Cheshire, 1789 Leighton st.
- Mit keresel ilyen messze az otthonodtól?
- Milyen messze vagyok?
- Majdnem 2 órára.
2 óra? Amikor Harryvel idejöttünk, csak 1 óra volt. Mondjuk ő a sebességkorlátnál gyorsabban vezetett.
Nem sokkal később elalszom, aztán Harryről álmodom, megint.
...
- Fiam, ébredj - riaszt fel a vállamat rázva.
Felállok és fizetek neki, majd ránézek a telefonomra, este 11 óra. Még mindig kicsit álmos vagyok és nem vagyok teljesen felébredve. Anya ki fog nyírni amikor meglátja milyen késő van. Lesétálok a busz lépcsőjéről, majd kiugrom. Az az alak ott, az az alak Harry?
Ránézek az útra, az autóját találom ott és ő mellette áll. Megdörzsölöm a szemeim, hátha csak képzelődöm a félig alvó állapotom miatt, de még mindig ott áll.
- Mit csinálsz itt? - sétálok hozzá közelebb. A szemei vörösek és könnyesek.
- Nem szeretném, hogy bajba kerülj anyukád miatt.
- És attól, hogy itt vagy, nem fogok bajba kerülni? - nevetek.
Ignorálja a hozzászólásom és a házunk ajtajához sétál, majd bekopog rajta. Anyukám nyitja ki az ajtót, már a hálóinge van rajta de az összes lámpa ég még a házban.
Harry mögé állok ahogy elkezd beszélni. A szeme még mindig vörös, de már nem könnyes.
- Jó estét Ms. Tomlinson, sajnálom hogy Louist ilyen későn hoztam haza. Suli után ottmaradtunk hogy megnézzük a rugby meccset és elszaladt az idő. Nagyon sajnálom ha mérges, vagy aggódott, de azt gondoltam Louisnak társaságra volt szüksége, úgyhogy együtt voltunk.
Természetesen hazudik, és még akkor is ha ezt tudom mégis elhiszem amit mond.
- Megkérdezhetem ki vagy? - mondja anyukám barátságosan, Harryt üdvözölve egy kézfogással.
- Harry vagyok, Louis-
Megáll miután kimondta a nevem és rámnéz, nem tudva hogy hol is állunk pontosan, barátok vagy idegenek.
- Egyik barátja - fejezem be a mondatot. Majdnem hogy sokkosan, de megkönnyebbülve néz rám. Gyengéden rámosolygok és elsétálok előtte.
- Köszönöm a fuvart Harry, holnap találkozunk.
- I-igen.
Besétálok a házba és anyukám becsukja az ajtót.
- Kedvesnek tűnik.
- Igen.
- Nem is mondtad hogy szereztél barátokat az iskolában - mondja anya.
- Anya, csak pénteken kezdtünk el beszélgetni - morgok egyet és felsétálok a lépcsőn a lábaimat vonszolva.
- Jó éjszakát édesem, legközelebb tudod mi fog történni ha ilyen későn érsz haza!
- Igen anya! - kiabálok neki fentről.
A szekrényemhez sétálok és belenézek a tükörbe, még mindig el vagyok pirulva? Magamra nézek és látom hogy még mindig Harry ruhája van rajtam. Francba. Harry autójának hátsó ülésén hagytam a ruháim. Azt hiszem lesz egy indokom amiért beszélnem kell majd vele holnap.
- Csinálj úgy, mintha nem ismernél.
A mondat visszajátszódik a fejemben, az amit pénteken mondott a kocsiban. Abbahagyom az ezen való gondolkodást, talán nem is fogunk majd holnap beszélni. Leveszem a sapkát a fejemről és kicsúszok a cipőmből, a sapkát a szekrényemre rakva, a cipőket pedig mellé. Sóhajtva fekszem le az ágyamra. Alig két napja ismerjük egymást és máris ez történik. Ő az aki erőlteti a dolgokat, úgy csinál mintha már ismerne, régóta ismerne, de nem ismer. Megpróbálom nem figyelembe venni a tényt, hogy Samnek hívott. Talán hasonlítok egy Samre és nem tudja megjegyezni a nevem? Nem tudom és nem is akarok rá gondolni, az ezen való gondolkodástól megfájdul a fejem. Szeretnék már aludni, de képtelen vagyok levenni a nadrágot és a felsőt amit adott, túl fáradt vagyok.
A következő reggel korán megyek iskolába, azt remélve hogy Harry talán ott lesz a szekrényemnél az idő alatt amíg egyikünknek sincsen órája. A szekrényemnél várok 45 percig, de ő nem jelenik meg. Miért is vártam hogy itt lesz? Ő nekem senkim, csak egy random srác akit éppen csak megismertem, ennyi az egész.
...
Az ebédszünetnek mindjárt vége és Harryt még mindig nem láttam, kezdem azt érezni hogy miattam nem jött iskolába. Egész ebédidő alatt Lily csak ott ült nem éppen a legszebben nézve rám, egy szót se szólva, tudván hogy elmondtam Marienek hogy nem érzek iránta semmit. Csak kiáltani akartam egyet, hogy "Meleg vagyok, ez nem a te hibád!" . De egyértelműen nem merném megtenni. A csengő megszólal és elindulok a következő órámra, franciára. Harryvel lenne órám, de tudom hogy nem lesz ott. Besétálok, látva hogy a széke üres. Sóhajtok egyet de nem megkönnyebbülten, inkább csalódottan. Helyet foglalok majd a tanárnő elkezdi az órát, arról beszélve, hogy a legtöbb angol szó a franciából ered. Nem is figyelek, el vagyok foglalva azzal hogy vonalakat firkálok a padra. Felszólít, tudván hogy nem figyelek.
- Mr. Tomlinson, miért nem meséled el nekünk mit mondtam az előbb? - emeli fel a szemöldökét.
Amikor felnézek, a gyomrom zuhan egyet. Harry ott ül a helyén, látom a sötét haját és a fekete felsőjét. Hátrafordul felém az osztállyal együtt, és rám pillant miután a tanár felszólított. Ahogy rám néz, kapok tőle egy halvány mosolyt, alig észrevehető, de elég arra hogy én lássam.
- Gondoltam. Louis, jobban figyelj - szólal meg a tanár, és a szemeimet felé fordítom Harrytől.
- S-sajnálom.
A csengő megszólal és Harry még azelőtt elmegy mielőtt meg tudnám állítani.
- Csinálj úgy, mintha nem ismernél.
Megint eszembe jut a hangja. Tudom, hogy nem beszélhetek csak úgy vele, ahogy szeretnék, de innentől kezdve mit csináljak?
...
Szerda
Ugyanez történik ma is, a szekrényemnél várok hátha Harry előbukkan, de nem. Ebédnél sem látom, de francián igen. Kerül engem? A franciának vége van, majd angolra sietek abban reménykedve hogy Mrs. Peter kijavította a beadandóm. Leülök a padomhoz és arra várok hogy kiossza a dolgozatokat. Egyesével kihív minden tanulót, ábécé sorrendben.
- Louis Tomlinson - hív magához.
Kimászok a padból és odasétálok hozzá az egész osztály elé. Mindenki el van foglalva azzal, hogy milyen jó jegyeket kaptak. Végül is kiemelt az osztály, mit várnánk? Tovább haladok Mrs Peter asztala felé, majd elé állok ahogy átnyújtja nekem a papírt egy nagy egyessel rajta. Mi?
- Mrs Peter's?
- Igen? - néz fel rám.
- Miért kaptam rá egyest?
- Ha szeretnéd megbeszélni, maradj itt óra után.
Visszasétálok a helyemre, megnézem a lapot, nincsenek rajta javítások és nem is késtem le a határidőt?
Az óra megy tovább és az olvasónaplóról beszélgetünk amit következő hónapban kell leadni. Idegesen várom hogy vége legyen az órának és végre megkérdezhessem az igazságtalan jegyemről. Folyamatosan az órát bámulom, a csengőt várva. Még sosem kaptam semmire sem egyest. Nemsokára a csengő megszólal és mindenki eltűnik az osztályból minthogy én fel tudnék állni. Célba veszem a tanári asztalt és kikérdezem a jegyemről.
- Miért kaptam-
- A téma miatt kaptál egyest, Louis - válaszol mielőtt fel tudnám tenni a kérdésem.
- De a téma a társadalom volt?!
- Igen, az volt, de te az azonos neműek házasságáról írtál.
- És ezzel mi a baj?
- Sok minden - válaszol ahogy törli a táblát.
- Nem, semmi.
- Louis, nem fogok veled veszekedni.
Elhagyom a termet, rájőve hogy azért adta az egyest mert támogatom az azonos neműek házasságát. Marie nem viccelt arról, hogy milyen szinten homofób ez az egész város.
...
Csütörtök
Ma anya vitt iskolába, gyakorlatilag könyörgött hogy elvihessen. Besétálok az ajtón, majd a szekrényemhez. Az aula üres, mivel az első óra már elkezdődött. Kinyitom a szekrényem és egy papír esik ki belőle. Egy levél? Kihajtogatom és olvasni kezdem:

"Szia Louis
Sajnálom azt, ami hétfőn történt, igazán nem állt szándékomban ezt tenni. Valószínűleg azt gondolod, hogy szexuálisan is vonzódom hozzád és tudom hogy nem lenne neked kellemes ha vonzódnék, úgyhogy azért írom ezt hogy ne kelljen emiatt aggódnod. Biztos vagyok benne hogy már valamilyen srácot kiszemeltél magadnak, eh? Ne gondold azt, hogy kerültelek téged a héten, csak úgy éreztem hogy kell neked egy kis idő, mert nem tudtam mit érzel. Mindegy is,tudom hogy még csak párszor beszéltünk és csak kétszer lógtunk együtt, de őszintén úgy érzem, hogy te vagy az egyetlen ember akivel itt tudok beszélni. Már egy ideje nem voltak nagyon barátaim, és szerintem itt az idő a változásra. Úgy érzem, tulajdonképpen egész jó barátok is lehetnénk és többet is lehetnénk együtt. Gondolkoztam és talán pénteken szeretnél velem lógni? Oh és nem kell aggódnod amiatt ami hétfőn történt, nem fog újra megtörténni, ígérem. Kiválaszthatod hogy hova menjünk, csak ne olyan helyet válassz ahol láthatnak minket az iskolából. Nem szeretném ha az emberek azt gondolnák, hogy összemelegedek az emberekkel haha. Ha elfogadod a meghívásomat, holnap rögtön az első csengő után várj az autóm mellett. Tényleg sajnálok mindent, és azt is megértem ha nem szeretnél velem többet beszélni.
Őszintén, Harry"

A gyomrom felkavarodik és érzem ahogy az arcom pirul csak emiatt a levél miatt amit itt hagyott. Érzem ahogy a szívemet melegség árasztja el, de egy robbanás amikor azt olvasom hogy szerinte nem biztos hogy fogok vele beszélni mégegyszer. Persze hogy szeretnék a barátja lenni, ő az egyetlen nem-homofób ember itt.
A nap sokkal hosszabbnak tűnik mint egy átlagos nap, csak azt szeretném hogy holnap legyen. Talán nem is lesz olyan rossz ez így, lehet hogy tulajdonképpen barátok leszünk?
...
Péntek.
*Harry szemszöge*
Mi van ha nem lesz ott? Mi van ha még a szart is kiijesztem belőle azok után ami hétfőn történt? Nem hibáztatnám ha félne tőlem. Milyen csavarodott beteg ember csókol meg egy idegent? De ő nem is annyira idegen, vagy az? Nagyon hasonlít Samre. Nagyon. De ő jobb ember. Louis csendes, visszahúzódó és ártatlan. Nem hasonlíthatom Samhez, el kell felejtenem őt. Sóhajtva nekidöntöm a hátam a szekrénynek. Túl sok kavarodott érzés van most bennem, nem szeretném elszúrni. Tudom, hogy azt a benyomást keltettem a levélben hogy csak a barátja szeretnék lenni, de ez nem így van, viszont mi van ha ő csak egy barát szeretne lenni? Most nem gondolkozhatok ezen. Meg kell tanulnom, hogy csak a barátja legyek, semmi több. Legalábbis egyelőre. Az első órát jelző csengő megszólal de Louis még nem volt a szekrényénél ma reggel. Talán már kint vár rám, vagy késik?
Elindulok az első ajtók felé, megközelítem, majd kisétálok. Lesétálok a köves úton a parkoló felé ami egyből a suli előtti téren van és az autómhoz nézek. Ő nincs ott.

{ Ha tetszik a történet, ne felejtsetek el kommentelni, +1-ezni és feliratkozni :-) }

{ Ahogy lesz elég időm hogy lefordítsam a következő részt, már teszem is fel. }
{ A hibákért bocsássatok meg de nagyon siettem vele, amint észreveszek egy hibát egyből kijavítom. } { Szólhattok is nekem ha bárhol találtok egyet. :-) }

{ ily little cupcakes,, Laura xx }

Hetedik Fejezet

{ Ha tetszik a történet, ne felejtsetek el kommentelni, +1-ezni és feliratkozni :-) }

Nem sok idő elteltével Harry kisétál a házból. A szemei vörösek. Minél közelebb jön, annál vörösebbnek tűnnek. Beszáll az autóba és becsapja az ajtót majd szipog néhányat.
- Nem kell ma együtt lógnunk, ha nem szeretnél - ajánlom fel. Nem szeretném erőltetni valamire amit nem akar csinálni. A történtek után úgy tűnik nem is fogunk.
Lassan letolat a kocsifelhajtóról és rálép a gázra.
- Nem! Szeretnék, oké - sóhajt, folytatva azt amit szeretne.
- Tényleg nem kell, esküszöm minden oké.
Inkább nem megyek minthogy kellemetlenül érezzem magam.
- Azt mondtam szeretnék, nekem úgy hangzik mintha te nem szeretnél velem lenni - mondja kicsit nyersen.
- Nem, én szeretnék, de te nem tűnsz-
- Szeretnék veled lógni, és te is velem, kész.
Csendben maradok, nem szeretném jobban felzaklatni. Már az autópályán vagyunk mikor ránézek az útra. Hátradöntöm a fejem az ülésre és Harry oldalára nézek. 90 kilométer/óra, olvasom a kijelzőn.
- Lassíts! - pánikolok. Egyáltalán tudatában van annak, hogy itt ülök mellette?
- Ne aggódj - nyugtat mintha annyira biztos lenne magában.
- Bajba is kerülhetünk! Sőt, még rosszabb, meg is halhatunk! - kiabálom ahogy kiegyenesedek és a kezeimmel mutogatok.
- Nem lehet rosszabb annál, amit most érzek - súgja a szája alatt, azt hiszi nem hallottam, de én hallottam.
- Mi? - úgy teszek mintha nem hallottam volna amit mondott, habár kétlem hogy megismételné amit mondott.
- Azt mondtam, hogy miért mondja ezt az az illető aki már kétszer lógott a suliból 2 héten belül. A baj az egy olyan dolog amin már rég túl kellett volna jutnia.
- De az más.
Nagyon más. A lógás a suliból nem jár súlyos következményekkel a gyorshajtással ellentétben, amiért lecsukhatnak. Teljesen az eszén kívül van. Egyáltalán gondolkodik?
- Nem, nem más - mondja kicsit kuncogva. Egyik kezét leveszi a kormányról és beállítja a tükröt kissé megdöntve. Miután beállította, balra kanyarodik, ami valamiféle öreg épülethez vezet. Nagy, nagyon nagy és a kinézete alapján üres.
Lassan beparkolva megérkezünk az üres épület mellé ami magas, lombos fákkal van körülvéve. Minél több ideig nézed a helyet, annál lepukkantabbnak tűnik. Harry kiszáll a kocsiból és kicsit félek a lehetséges szándékaitól. A nap süt, de ezalatt a hatalmas fák alatt nem úgy tűnik. Hűvös és sötét van ahogy kiszállok az autóból. A légzésem felgyorsul. Harry már majdnem az épület hátuljánál van amikor kimászom a kocsiból. Nemsokára észreveszi, hogy nem követtem őt mióta elment az autótól. Visszafordul és rám néz ahogy oldalra dönti a fejét.
- Miért vagy még mindig ott? Gyere ide - kiabálja távolról.
Most valahogy vannak kétségeim efelől.
- Én nem fé-
Körülnéz, megfigyeli a környezetünket. A nevetése messziről is hallatszik, ahogy a kezeit a térdére támasztja és a fejét a két keze közé lógatja. A kisebb nevetőpartyja után felegyenesedik és elkezd hozzám beszélni.
- Azt hiszed meg foglak ölni vagy mi? - rázza nevetve a fejét hitetlenségében.
- Nem az történik mindig amikor a gyilkos egy ilyen ijesztő helyre viszi az áldozatot?
Halál komolyan veszem a futást és kiabálást. Mit kéne gondolnom mit csinál? Az ilyen dolgok sosem végződnek jól.
- Nem foglak megölni, - sétál vissza hozzám, még mindig nevetve - hacsak nem adsz rá valami indokot. Komolyan mondja. Az arca csak centikre van az enyémtől és érzem ahogy a meleg lehelete hozzáér a bőrömhöz. Mi a fasz.
Azt csinálom amit bárki más csinálna a helyemben, megfordulok annak érdekében hogy el tudjak futni. Mielőtt megtehetném, megragadja a csuklóm és magához húz. Amikor a keze hozzámér a csuklómhoz, libabőrös leszek az érintésétől.
- Úristen csak viccelek! - nevet hisztérikusan, hátradöntve a fejét.
A légzésem még mindig gyors, a kezemmel együtt ami remeg.
- Te kibaszott seggfej!
Próbálok kiszabadulni a szorításából, de nem tudok. Az én pici csuklóm és erőtlen kezeim semmit nem érnek az ő erős kezei ellen.
- Meg kell tanulnod egy viccet értelmezni. Élj már egy kicsit az isten szerelmére!
Végre abbahagyja a röhögést de az önelégült mosoly még mindig beteríti az egész arcát. Próbálom kicsit megfélemlíteni azáltal hogy nem nézek rá, de ő nyer. Megint megpróbálom kiszabadítani magam, de a szorítása nem enged.
- Kicsi a csuklód - közli ahogy megvizsgálja a csuklóm és megfordítja a kezem. A szemei nagyra nőnek amikor észreveszi a csuklómat borító halványuló vágásokat.
- Te vágod magad? - a mosoly az arcáról azonnal eltűnik és a mellkasa megemelkedik ahogy rám néz. Megint csak kerülöm a szemkontaktust. Még mindig fogja a csuklóm.
- Mit vársz egy olyan embertől, akit nem fogad el a társadalom és úgy kezelik mint egy darab szart? Természetes, hiszen te nem tudhatod milyen érzés.
Nyitja a száját hogy mondjon valamit, de hezitál.
Próbálok témát váltani. Tényleg senkivel sem szoktam beszélni a problémáimról, és még sosem látta senki a vágásaimat egészen mostanáig.
Harry azonnal témát vált miután látja hogy könnyezni kezd a szemem.
- Menjünk.
Még mindig a csuklómat fogva vezet a fák felé amik a rusnya épület mögött vannak. Halálos csend van, csak a gallyak törését lehet hallani ahogy rájuk lépünk.
Végül valamiféle nyít térre érünk. Itt is sötét van, de egy kis napsütés szűrődik át a fák lombjain található rések között. Ez egy park, egy kisebb park. Nem egy hintákkal teli park meg ilyenek, de van 3 piknikasztal és egy homokozó. Egy kőből készült kerítésszerű dolog is található az egyik asztal mellett. Harry végre elenged és leül a kerítés melletti legközelebbi asztalhoz. Az asztalok fából készültek és elég réginek tűnnek.
Harry int nekem hogy üljek le hozzá. Engedelmeskedem.
- Akkor hajrá.
- Mi?
- Rengeteg kérdést tettem fel neked pénteken, most te jössz.
- Ohh, ummm.
Itt volt a lehetőség, hogy megkérdezzek tőle mindent amire kíváncsi voltam de a gondolataim üresek voltak.
- Mi a kedvenc színed?
Próbálom sietve feltenni a kérdést. A kérdés hülyeség, de nem szeretnék túlságosan messzire menni.
- Az összes kérdés közül ami a fejedben van, ezt teszed fel?
- Igen.
- Miért?
- Hogy megismerjük egymást, egyértelmű.
- Nem szeretnél mást kérdezni?
- Mint például?
- Tudod te azt.
- Nem, nem tudom.
- Fekete.
Persze.
- Tényleg? Nem is tudtam - teszem hozzá szarkasztikusan.
- Ezt ne feszegesd.
- Ki mondja hogy nem feszegethetem?
- Én.
- Oh, és rád kéne hallgatnom?
...
Órákat töltöttünk beszélgetéssel és veszekedéssel, és teljesen elvesztettem már az időérzékem. Nem mentünk bele sok mindenbe, csak az alap dolgokba, hogy hol élt és a tetkóinak a jelentése, nem olyan személyes dolgok. Ha még csak a legkisebb dolgokat is mondta el, valahogy közelebb éreztem magam hozzá. Mindketten felállunk hogy elhagyjuk a helyet, de mielőtt megtesszük, a kőfalhoz sétálok. Valami rá van írva de nem tudom elolvasni. Aztán nagyon meglepődöm miután Harry megszólal a néma csönd után.
- Louis?
- Igen? - fordulok felé, a hátam most a fal felé néz.
- Te tényleg azt gondolod rólam, hogy von-
- Vonzó vagy? - a szavak kicsúsznak a számból azelőtt mielőtt ráeszmélnék mit mondtam.
- I-igen.
- Oh, nos, nem vagy a leghelyesebb srác,-
Hazudok hogy elkerüljem a kínos szituációt. Persze hogy vonzó. Ahogyan beletúr a hajába amikor ideges, ahogyan beszél, a zöld szemei, az ajkai...az ajkai.
Nagy léptekkel felém sétál. Mindkét kezét a falnak nyomja, egyik keze az arcom egyik oldala mellett, a másik keze a másik oldalon. Az arca egyre közelebb kerül az enyémhez.
- Oh, szóval ha ilyen közel vagyok hozzád, az nem zavar? - mondja. Érezhető a meleg leheletének mentolos illata. A szemei engem bámulnak.
- Nem.
- Szóval ettől nem vagy felizgulva?
A kezei megfogják az oldalamat és egy lépéssel közelebb jön.
- Nem.
Még egy lépéssel közelebb jön és a mellkasunk összeér. A szemei a számra szegeződnek.
- Tényleg?
- Igen.
- Szóval még egy leheletnyit sem vagy ettől felizgulva?
- Nem.
- Akkor miért dobog ennyire gyorsan a szíved?
- Mert megijesztesz - hazudok. A hangom megremeg.
- Emlékszel amikor azt mondtad, sosem csókolóztál még?
A szemei még mindig a számon vannak, majd megharapja az alsó ajkait. Minden lélegzetet amit vesz, érzek a nyakamon.
- Igen?
- Mi van ha ezen változtatok?
- Hogyan?
Tudom mire készül.
Az ajkai az enyémnek ütköznek, becsukom a szemem. Az ajkai puhák, tökéletesek.  Ez az egész irreálisnak tűnik. Jobban a falnak nyom. A kezei lekalandoztak az oldalamra, a pólóm alá amit tőle kaptam kölcsön. Mit csinálok? Csak épp megismerem és ez történik? Meg szeretném állítani mert tudom hogy amit csinál az rossz, de nem teszem mert valahogy mégis jónak érződik. Megpróbálom eltolni magamtól, de ezáltal csak jobban nekinyom a hideg kőfalnak. Az ajkai az alsó ajkamat szívják, majd megharapja. Kiengedek egy halk nyögést, mi? Meg kell állítanom. Érzek valami keményet is a combomnál, úristen. Nemsokára észreveszem, hogy nem ő az egyetlen egy kemény dologgal. Mérhetetlen hőt érzek a testemen végigfutva ahogy nyög egyet. Az érzés eláraszt, de tökéletes. A csípőjét az enyémhez nyomja, mit csinál?
- Baszdmeg, Sam, tö-
Mi?
Megtalálom az erőt hogy ellökjem magamtól. mindkettőnket lihegve hagyva. Zavarodottan nézek rá, és félelemmel. A szemei megváltoztak, sötétebb zöld lett. A pupillái ki vannak tágulva. Megrázza a fejét és megpróbálja megfogni a kezem.
- Louis, én-
- Csak haza akarok menni.
A szemem könnyezni kezd. Sam?
- Louis, csak hallgass végig.
- Én megyek - sétálok el.
Kint már sötét van. Sietve nézem a telefonom, 3 nem fogadott hívás anyukámtól és este 8:09 van. Anya meg fog ölni. Elkezdek gyorsabbak sétálni ahogy hallom Harry lépteit mögöttem. Felsétálok Harry autója mellett a járdára ami a buszmegállóhoz vezet.
- Louis!
Hallom Harryt messziről. Begyorsítok.
Igen, alig ismerem, de nem erőltetheti magát csak úgy rám és más néven hívni ami nem is az enyém. Próbál hülyének feltüntetni, de ha nem akkor mit szeretne?

{ Ha tetszik a történet, ne felejtsetek el kommentelni, +1-ezni és feliratkozni :-) }

{ Ahogy lesz elég időm hogy lefordítsam a következő részt, már teszem is fel. }

{ ily little cupcakes,, Laura xx }

Hatodik fejezet

{ Ha tetszik a történet, ne felejtsetek el kommentelni, +1-ezni és feliratkozni :-) }


Elindulok a ház felé egy utolsó pillantást hagyva Harry autóján. Ahogy megyek be, látom hogy anyu zöldségeket szeletel az ebédhez. Igyekezem a legjobbat kihozni magamból és nem hangoskodni nehogy meglásson ahogy megyek fel a szobámba. Nem sikerül.

- Louis te vagy az?
Morgok egyet magamban.
- Igen anya.
A hangom túlságosan mérgesnek hangzik egy beszélgetéshez.
- Mi a baj? - kiabál a konyhából ahogy megyek a lépcsőn.
- Semmi.
- Nos, ha szükséged lenne valakire aki meghallgat, én itt vagyok.
- Oké anyu.
A hangom még mindig mérgesnek hallatszik. Benyitok a lépcső bal oldalán levő szobámba. Ledobom a táskámat az ágyra, majd magamat is. Hosszú nap volt a mai, szerintem szükségem van egy kis
pihenésre. Ahogy elaludtam volna, eszembe jutott valami.
- Francba - mondom halkan. Az angol beadandóm. Becsúsztatom a kezem a farmerem hátsó zsebébe, és hívom Mariet.
- Haló?
- Szia Marie, Louis vagyok.
- Oh, szia.
- Mrs. Peter begyűjtötte ma a beadandót?
- Még nem, adott időt hétfőig mivel nagyon sokan nem fejezték még be.
Kiengedek egy megkönnyebbült sóhajt és megköszönöm neki.
- Akkor találkozunk hétfőn.
- Igen, szia.
Ő teszi le előbb a telefont. Hátradöntöm a fejem az ágyon és a plafont bámulom.
Csak Harry jár a fejemben, semmi más.
Az ideköltözés eddig nagyszerűen alakul, először leragadtam a suli leghomofóbb embereinél akiket a 'barátaimnak' hívhatok, és most Harry tudja a titkom, hogy miért költöztem ide. Még mindig nem értem, hogy Harry miért velem akar lógni. Talán végre befogadóbb az emberekkel. Talán, vagy csak félre akar vezetni - teszi hozzá a tudatalattim. Barbara különös arckifejezése ugrik be amikor meglátott. Miért tűnt olyan meglepettnek amikor észrevett? Láttam már ezelőtt? Erősen kétlem. De ki az a Sam? Nem úgy tűnt, mintha Harry akarná, hogy halljam a Sam nevet. Harry barátnője volt? Kiverem a fejemből az egészet, majd leverem az ágyról a táskám, ami már a földön van. Befekszem a takaró alá és próbálok aludni. Úgy végződött hogy Harryvel álmodtam, sajnos.
....
Az ébresztőm hangjára ébredek. Hétfő van. Valószínű ez a hétvége volt a legunalmasabb amit valaha túléltem. Szombaton nem csináltam sok mindent, segítettem kicsit pakolni anyának és elmentünk vacsizni. A vasárnap sem volt sokkal izgalmasabb, végül valamilyen horrorfilmeket néztem a Netflixen egész nap és szerintem feljött rám 4 kiló a sok egészségtelen ételtől.
Felkelek az ágyból, és még csak 7:01 van. Végignézem a ruháim, végül egy sima fehér pólót veszek fel fekete farmerrel. Anya vitt ma suliba és rögtön ott is hagyott a suli főbejárata előtt. Integetek neki majd bemegyek. Lily, az egyik lány akivel összebarátkoztam ezalatt a rövid idő alatt, gyakorlatilag felém fut hogy megöleljen, közben botladozom kicsit.
- Ühm, szia.
- Hiányoztál!
- Csak pénteken hiányoztam, nem nagy ügy.
Végre elenged és megpróbálok egy hamis mosolyt az arcomra rakni. Kínosan érzem magam.
- Plusz a hétvége - mutat rá a lényegre.
- Igen.
Csengetnek.
- Órára kéne mennünk! - kiáltja Lily.
- N-nekem nincs most órám.
- Oh, tényleg. Akkor találkozunk következő órán.
- Persze.
Majd elsétál a barátaival nevetve. Dolgokat suttognak a fülébe ahogy visszanéznek rám. Ez mi a fene volt?
- Tetszel neki - mondja Marie mögöttem.
Megfordulok.
- Micsoda? - esik le az állam.
- Nagyon kedvel téged. Azt hittem elég egyértelmű.
Nevetek egy picit.
- Kérem a következő viccet.
- Ez nem vicc! - üti meg a vállam.
- Várj, most komolyan beszélsz?
- Halál komolyan. Gyakorlatilag mindenkinek elmondta, azt remélve hogy talán hozzád is eljut majd.
- Oh - pirulok el. Ha tudná.
- El kéne hívnod randizni!?
- Nem!
- Miért nem?
- Mert nem szeretném!?
- El fogod neki mondani, hogy téged nem érdekel úgy?
- Uh, nem.
- Szóval csak félrevezeted?
- Sose vezettem félre!
A késői csengő megszólal és Marie elmegy, egyértelműen mérgesen hogy nem szeretnék Lilyvel lenni.
Az aula már üres. Elindulok a szekrényemhez hogy bepakoljam a könyveim.
14...15...16...17.
Egy sötét alak a szekrénysor végén megragadja a szemem. Harry.
A szemeim kitágulnak, már csak a látványától. Engem néz az utolsó szekrénynek dőlve.
- Sajnálom ha kicsit bunkón jött le ez az egész pénteken.
- Kicsit?
- Szerencsés vagy, éppen bocsánatot kérek.
- Először is akkor talán nem kellett volna egy fasznak lenned.
- Én? Egy fasz? - szarkasztikusan a mellkasára mutat.
Megforgatom a szemem és kinyitom a szekrényem. Harry nem mozdul.
- Miért vagy itt?
- Nos, iskolába kell járnom, vagy nem?
- Ma 'szarkasztikus hétfő' van vagy valami?
- Ez egy nagyon rossz divat lenne.
Gyengéden hozzáüti a hátát a szekrényhez ahogy nevet.
- Meg fogod válaszolni a kérdésem vagy nem?
- A szekrényem a tied túloldalán van.
- Nem, nincs.
- Úgy értem kapcsolódik a tiedhez.
- Oh.
Visszafordulok hozzá, de elment. Visszanézek a szekrényemre és ugrok egyet.
- Szent szar! - teszem a kezem a szívemre. Ezret ver a szívem másodpercenként.
- Látod.
Látom Harry szemeit a szekrényem hátuljának kicsi lyukán ami elválasztja az ő szekrényét az enyémtől. A lyukak nem nagyok, csak annyira, hogy egy ceruza átférjen rajtuk. Nem nagyon látom mi van a szekrénye belsejében, mivel a lyukak a szekrény tetején vannak csak.
- Megijesztettél.
- Olyan csúnya vagyok hogy megijesztettelek? - az önelégült mosoly újra ott az arcán. Megint szarkasztikus, nagyszerű.
- Végeztél? - nézek vissza a szekrénybe, de már eltűnt.
- Igen.
Újból felugrok, már mögöttem van.
- Hagyd abba!
- Mit mondasz, lógjunk megint?
- Nem!
- Na, gyerünk!
Körülnézek a folyosón, majd visszapillantok rá.
- De az angol dolgozatomat ma kell leadnom.
- Csak rakd a tanár dobozába.
- Rendben - adom meg magam.
Egy lehetőség mint ez sose jön többet. Talán ez alkalommal kikérdezhetem.
Odavezet a tanári ládákhoz, a ládákhoz amibe a szórólapokat, a beadandókat és egyéb dolgokat dobhatod. Odaadom neki a lapot, így be tudja dobni.
- Siess!
- Miért?
- Az első ajtók még nyitva vannak, így nem kell ugranunk.
- Hosszú lépésekkel halad a bejárati ajtó felé ami az aula közepén van.
Kijutunk, majd követem az autójához. Esik az eső, nagyszerű. Mire az autóhoz érünk, Harry és én bőrig leszünk ázva. Néhány hajfürt az arcába lóg, a fekete V-nyakú pólója hozzásimul a torzójához így az izmai láthatóak. Egy szép látvány hogy őszinte legyek. Nem, nem, nem. Mi a francot képzelek. Majdnem rajtakap azon ahogy bámulom de mielőtt megtehetné, elfordulok. Beszállunk az autóba, de még csak nem is tűnik zavartnak a hideg víz miatt ami beborítja.
- H-hova me-megyünk? - dadogom ki annak köszönhetően, hogy ráz a hideg.
- A házamhoz - mondja ahogy tolat ki a parkolóból.
Gyorsan válaszolja meg a kérdéseimet.
- Hogy át tudjunk öltözni, természetesen.
- Persze.
Tíz perccel később megérkezünk a kocsifelhajtóra. A házuk hatalmas, és a szomszédoknak gazdag lakosaik lehetnek. Kiszáll a kocsiból, becsukva maga mögött az ajtót. Én bent maradok, még mindig a hidegtől reszketve.
- Mire vársz? - Harry kiabál az ajtóból.
Próbálok gyorsan kiszállni, de közben megbotlom a járdán, így a farmerem tiszta sár lesz a térdénél.
- Francba.
Gyorsan felállok és Harryhez futok. Besétálok Harry mögött, majd becsukja az ajtót. Leesik az állam amikor körülnézek. Épp olyan luxushely, mint a kávézó ahol pénteken voltunk, sőt, talán még nagyobb luxusú.
- Szép hely.
- Eh.
- Várj, nincs itthon az anyukád?
- Nem, azt mondta hogy elmegy az egyik régi barátnőjéhez akik most költöztek a városba.
- Oh.
Felsétál a lépcsőn a szobájához. A szobája egyáltalán nem luxuskivitelű. Tele van az egész poszterekkel bandákról és minden fekete. Fekete falak, fekete ágynemű, fekete asztal, fekete szőnyeg. Csak mintha egy temetésre léptem volna be. Egyébként az egyetlen színes dolog a szobában a piros függöny.
A szekrényéhez sétál én pedig az ajtónál maradok. Amint odaér a szekrényéhez, gyorsan elkap egy bekeretezett képet és a fiókjába dobja, túl gyorsan ahhoz hogy lássam mi volt a fotón. Kinyit egy másik fiókot és kivesz belőle egy fehér pólót és egy sötétkék farmert. Végre valami szín.
- Maradj itt - teszi le őket az ágyra és kisétál a szobából.
Hallom ahogy benyit egy másik szobába. Egy vöröses színű felsővel, fekete farmerrel és egy sapkával sétál vissza.
- Itt vannak, ezeknek jónak kell lenniük - nyomja a mellkasomhoz a ruhákat, majd visszasétál a szobájába. Mi?
- N-nem hiszem hogy neke-
- Csak vedd fel őket, talán abbahagyod majd a vacogást mint egy kis-
- Rendben van!
- Így gondoltam.
Csak ügyetlenül álldogálok a ruhákkal a kezemben ahogy Harry előttem öltözik át. Először a nadrágját veszi le, majd helyette felveszi a szárazat. Felém fordul, majd leveszi a felsőjét így felfedve a pucér felsőtestét. Több tetkója van mint a két madár. Van egy pillangó rögtön a köldöke felett, és egy kígyó csavarodva az oldala körül, a tetkókon kívül pedig úgy látom van valami ami úgy néz ki mint egy sebhely. Rögtön a pillangó felett, van egy vonal, egy forradás, észrevehető de nem annyira. A sebhely a pillangó fejénél kezdődik és a két madár között ér véget. Lenéz a mellkasára és nemsokára észreveszi, hogy láttam a tökéletlenségét. Gyorsan magára kapja a fehér pólót és kisétál a szobából, egyszer sem nézve rám.
- Átöltözhetsz a fürdőben - mondja lentről.
Van egy fürdő a szobájában de inkább úgy döntök, hogy a szobájában öltözöm át gyorsan még mielőtt visszaérne. Felteszem a sapkát a fejemre ahogy visszaér de lefagy ahogy beér a szobába. A mellkasa megemelkedik és a szemei csillogni kezdenek de pislogni kezd hogy kitisztítsa a szemeit. Megpróbálom ignorálni ami történt és felveszem a vizes ruháimat a földről.
- Ummm.. a méretem.
- I-igen.
Harry lassan válaszol. A földre néz és a fürdőbe siet ami az ágyával szemben helyezkedik el.
Becsapja az ajtót, ezzel leverve egy képet a falról ami az előbb még ott lógott.
- Csak várj az autóban, nemsokára megyek.
Hallom ahogy a hangja megremeg a mondat végén.
Odasétálok a fürdő ajtajához és finoman bekopogok rajta.
- Jól vagy? - kérdezem.
- Igen, csak az a szar amit felszippantottam.
- Oh...
Drog? Drogozik? Gyorsan lesétálok a lépcsőn és ki az ajtón az autóhoz. A ruháimat a hátsó ülésre helyezem.
Mi a fasz volt ez?

{ Ha tetszik a történet, ne felejtsetek el kommentelni, +1-ezni és feliratkozni :-) }

{ Ahogy lesz elég időm hogy lefordítsam a következő részt, már teszem is fel. }

{ ily little cupcakes,, Laura xx }

Ötödik fejezet

{ Ha tetszik a történet, ne felejtsetek el kommentelni, +1-ezni és feliratkozni :-) }

Harry azt mondta a kávézó rögtön a város szélén van, ezen a ponton fogalmam sincs, hogy milyen messze van a "rögtön a város széle". Már vagy 20 percet mentünk az autópályán.

- Pontosan milyen messze van az a kávézó?

- Körülbelül egy fél óra, közel vagyunk esküszöm.

A szemei sosem hagyták el az utat, még akkor sem amikor hozzám beszélt.

- Oh.

- Nem tanítottak meg téged, hogy sose ülj idegenek autójába?

- Ümm.

El voltam képedve a kérdésétől. Az anyukám mindig arra tanított, hogy ne menjek idegenek közelébe, de Harry egy mentség, nem? Egyébként pedig ismertem, nem személyesen de azok alapján amiket mondtak nekem róla.

- Nem muszáj válaszolnod, csak játszadozom veled.

Hirtelen csend lett, de félbeszakította.

- Miért vagy ilyen csendben?

- Ezt én is kérdezem tőled.

- Nos, nekem igazából van egy mentségem veled ellentétben.

- Mi a mentséged?

- Vezetek, nem egyértelmű?

- De vezetsz és éppen beszélsz is közben, úgyhogy ez nem kifogás.

- Jobban tetszett amikor csendben voltál.

Az út további része csendben zajlott. Láttam egy táblát az út szélén ami köszöntött minket a városban ahol a kávézónak kellene lennie.

Végre odaérünk a kávézóhoz amiről beszélt. Nagy, feltűnő írott betűkkel a tetején, amire az van írva "The Rogue". Kinézetre kellemes és drága helynek tűnt. Harry egy hasonló autó mellé parkolt le mint az övé, de az piros volt.

Kiszállok az autóból a hátizsákom bent hagyva, majd Harryt követve megyek el az épületbe vezető korlát mellett. Kinyitja az ajtót és mellé áll, nyitva tartva. Nem megyek be az ajtón, gondolván ő megy be először de meglepetésemre nekem tartotta az ajtót.

- Menj be - utasít.

Ahogy mindketten besétálunk, Harry már mögöttem, megint megállok hogy megcsodáljam a hely dekorációját. Ez a kávézó egy kilátásnak számított. Csillárok és drága padlózat, minden amihez nem voltam hozzászokva. Már a kinézete alapján is elmondhatom, hogy csupán csak itt ülni egy vagyonba kerülhet. Nincs itt olyan sok ember, de akik itt vannak mind öltönyben vannak.

- Harry! Az én fiúm!

Hallani egy idősebb nő hangját ami szerintem a konyhából jött.

- Barbara! - kiabál vissza Harry nem túl lelkesen.

Igazam van amikor látom, hogy egy idős hölgy sétál ki a konyhából egy köténnyel a dereka körül, lisztesen. Olyan gyorsan sétál Harry felé amilyen gyorsan csak tud, semmiféle olyan észrevétellel, miszerint én is ott állok. Megöleli Harryt, Harry csak áll ott kicsit kínossá téve.

- Nagyon régóta láttalak utoljára. Mennyi ideje is, 3 éve? Mióta Sam-

- Ühm, igen - Harry félbeszakítja. Idegesnek tűnik, de nem csinálok belőle nagy ügyet mikor mutatja Barbarának, hogy én is itt vagyok.

- Te meg ki lehetsz?

- Louis vagyok - nyújtom ki a kezem. Ahogy megrázza a kezem kicsit eldönti az arcát, a kíváncsiság tisztán látható.

- Nagyon emlékeztetsz Sa-

- Csak az asztalunkhoz tudnál vezetni minket, kérlek? - szakítja félbe újra Harry.

Barbara ránéz Harryre és bólint, majd megragad 2 étlapot és az egyik első asztalhoz vezet egy ablak mellé.

- Üm, kaphatnánk egy másik asztalt? - kérdi Harry.

- Persze, van még sok amik közül választhattok - mondja Barbara ahogy körbenéz.

- Úgy értem, hátul - mondja.

- Csak úgy mint ezelőtt.

Harry enyhén mosolyog rá. Ez a legtöbb amit tőle láttam a boldogság kifejezése kép.

Barbara hátra vezet, egy fal mögé, ahol senki sem láthat minket. Olyan, mint egy kisebb szoba, de nyitott. Ez a része a kávézónak sokkal átlagosabb mint az első asztaloknál.

Helyet foglalunk a sarokasztalnál, majd Barbara átnyújtja nekünk az étlapokat.

- Valaki nemsokára visszajön segíteni.

Elmegy egy mosollyal, és most már csak Harry és én vagyunk itt egyedül. Pont amikor elkezdenék beszélni vele, bejön egy ribancos kinézetű nő, több mint a fele dekoltázsával kint. Barna haja van, mogyoróbarna szemei, és talán a húszas évei elején jár. Csinos, de ribancos.

- Örülök, hogy újra látlak Styles.

 - Még jobban örülök, Kate.

Ebben a pillanatban úgy érzem magam hogy én csak itt ülök amíg ők szemszexelnek. Habár csak egy másodpercig tart, amíg le nem esik neki hogy egy másik fiú nemű ember is jelen van. Odaszorítja a karjait a teste mellé, így a mellei magasabbra mennek és nagyobbnak látszódnak. Ha csak egy kicsit mennének még magasabbra, az egész melle kilátszódna.

- Nem láttalak, hogy hívnak helyes fiú? - kérdezi ahogy lehajol hozzám kicsit túlságosan, hogy így jobban láthassam a dekoltázsát.

- Louis - adok egy félmosolyt.

- Felveszed a rendelésünket vagy mi lesz? - mondja Harry egy komoly, nyers hangon.

- Nocsak, eléggé harcias az úr. Ne legyél féltékeny Styles, rengeteg van az olyan fajtából mint én.

Harry röhögve hátradönti a fejét.

- Bízz bennem, már kaptam eleget az olyan fajtáktól mint ti, nem szeretnék többet.

Valamiféle érzés végigfut rajtam. Féltékenység? Nem, az nem lehet, vagy de?

- Mi lesz akkor? - harapja meg a száját Harryre nézve, és tudom hogy másról beszél, de úgy csinálok mintha nem tudnám. Válaszolok, mielőtt messzebbre mehetne ez az egész.

- Csak egy kisebb pohár forró csoki lesz.

Mindketten ugyanakkor fordultak felém, és egy önelégült mosoly jön elő Harry arcán.

- Én pedig egy szokásos kávét kérek, koffeinmenteset - válaszol.

És a kurva lelép a rendeléseinkkel. Csendben és kínosan telik el az idő amíg vissza nem jön a forró csokimmal és Harry kávéjával.

Ismét próbál flörtölni Harryvel, de meglepődve érzékelem, hogy Harry ezúttal nem ment bele. Harry csak néz rá, hogy végre elmenjen. Majd visszafordul hozzám és belekortyol a kávéjába.

- Úgy tűnik rosszul ismerik a 'hírnevedet' - a szavak szándék nélkül hagyják el a számat, szarkasztikus hangsúllyal. Harry értetlenül megdönti a fejét.

- Mi? - zavarodottnak tűnik.

- Hát, nem csak minden főiskolás lányt csinálsz fel, de valószínű minden lányt akivel valaha találkoztál.

Nem számított erre és megrágja az orcája belsejét, egyik szemöldökét felemelve.

- Nos, jobb mintha olyan hírnevem lenne hogy buzi vagyok.

Eláll a lélegzetem és elpirulok. Mi a fasz? Mégis honnan a francból tudja, ő is tud annyit rólam mint amennyit én róla? Nem, nem tudhat. 800 kilométerre éltem innen, semmi esély arra hogy tudná.

Igénybe vesz egy percet míg válaszolok.

- Ezzel akarsz megsérteni? Erre kellett ez az egész? - állok fel a helyemről.

- Nem, nem úgy értettem. Csak ülj vissza légy szíves és nyugodj meg.

Az arcom csak még pirosabb lesz. Elkezdek sétálni kifelé a kicsi szobából.

- Várj! Csak gyere vissza. Sajnálom.

Tudván, hogy ő az egyetlen ember akivel haza tudok menni, sóhajtok egyet. Nem mehetek csak úgy el. Visszamegyek és leülök, az arcom az ablak felé fordítva.

- Figyelj Louis, tudom.

- Mit tudsz? Szart se tudsz rólam.

- Elég. Tudom, hogy mel-, hogy nem a lányokhoz vonzódsz oké.

- Nem vagyok meleg. És egy olyan ember szájából jön ki ez a szó, aki utálja a homoszexualitást, gondolom ez az ahogy az embereket sértegeted.

- Mi? Ez megint egy újabb kibaszottul kitalált sztori rólam, csak úgy mint a 'hírnevemről'.

- Úgy néz ki, hogy a sztori a 'hírneved'-ről igaz.

- Nos, nem az, és a másik sem.

Sóhajtok és felé fordulok.

- Honnan tudod?

- Gesztusok, mozgások, ahogy Katere néztél mikor flörtölt velem.

- Mit értesz a Kates történet alatt?

Egy újabb önelégült mosoly nőtt az arcára.

- Tudom, hogy egy lány mikor van belém zúgva csak az alapján ahogy rámnéz.

- Ennek mi köze hozzám?

- Ugyanúgy nézel rám mint ők is.

Ismét eláll a lélegzetem.

- Nem, nem is!

- De igen.

Az a mosoly még mindig nem hagyta el az arcát.

- Végeztél már?

- Még nem.

...

Mielőtt észreveszem, már 2 órája beszélgetünk. Többé nem hoztuk fel a témát korábbról, csak a suliról és rólam beszéltünk. Nem róla.

- Miért én?

- Hogy?

- Miért engem választottál az összes ember közül a suliból? Hogy veled lógjak?

- Szoktam emberekkel lógni.

- Nem, nem szoktál.

- És?

- Miért választottál pont engem olyan hirtelen?

- Egy elveszett kiskutyának tűnsz az emberek közül akikkel együtt vagy.

- Nem igaz.

- Mindketten tudjuk hogy hazudsz. Ezen felül pedig te vagy az első ember akit megmentettem a gatyázástól, miért ne lehetnénk barátok?

- Oh.

Az emlékkép beugrott ahogy Zayn meg akart verni.

- Nos, jobb ha megyünk ha nem akarjuk hogy anyukád megtudja, hogy lógtál a suliból.

Előveszi a pénztárcáját a hátsó zsebéből, kiveszi a pénzt hogy fizessen és a kávéscsésze alá helyezi. A kávézó hátsó ajtaján távozunk. Az autójához érünk és elmegyünk.

A hazafelé vezető út végig teljesen csendben telt.

Megmondom neki, hol van a házam...

- Fordulj erre - bekanyarodik, és a házunkra mutatok - az lesz az.

Leparkol a kocsifelhajtónkkal szemben, majd megköszönök neki mindent. Ahogy szállnék ki az autóból, megállít.
- Ne gondold azt, hogy mert sulin kívül veled lógók, a suliban is veled szeretnék lógni, oké?
- Mi?
- Oh, és csinálj úgy mintha nem ismernél. Ne értsd félre, de csak a barátod vagyok és sosem leszek több. Úgyhogy ne hitegesd magad - kacsint, és az a hülye mosoly megint az arcán van.
- Oh, bízz bennem, azt fogom tettetni. Nem szeretném ha az emberek őrültnek néznének mert azzal a gyerekkel beszélgetek aki mindig egyedül van. És te hitegeted magad azzal, hogy azt gondolod kedvellek. Meleg vagyok, nem kétségbeesett.
Nevet ahogy becsukom az ajtót, majd elhajt.

{ Ha tetszik a történet, ne felejtsetek el kommentelni, +1-ezni és feliratkozni :-) }

{ Ahogy lesz elég időm hogy lefordítsam a következő részt, már teszem is fel. }

{ ily little cupcakes,, Laura xx }

Negyedik fejezet

{ Ha tetszik a történet, ne felejtsetek el kommentelni, +1-ezni és feliratkozni :-) }

Mielőtt észrevenném, már itt is az idő hogy hazamenjek. Egy újabb nap telt el a suliban Harry jelenléte nélkül.

A bejárati ajtó felé sétálok, ahol megtalálom az anyukámat az autóban, rám várva.

- Szóval, eddig milyen az első heted ebben az iskolában? - indítja el az autót miután behuppantam.

- Jobb nem is lehetne - próbálok a lehető legmeggyőzőbbnek hangzani. Az anyukám sok mindenen megy keresztül, nincs szüksége rá hogy a problémáim az övéit akadályozzák.

- Van valami baj? - a hangja halkul az arcomat keresve, de én szimplán elfordulok felőle.

- Nem, csak kicsit fáradt vagyok, ennyi.

- Nos, akkor kicsit pihenned kéne amint hazaérünk. - ajánlja. Az anyukám nagyon törődő, és ma jó hangulatban van, sőt, azóta ilyen mióta ideköltöztünk. Nagyon jól megy minden..legalábbis neki.

A hazafelé út hátralévő része csendes. Szerettem volna beszélni a "barátaimról" akikkel összekerültem, de akkor el kéne neki mondanom hogy mindannyian homofóbok. Van egy érzésem, hogy talán ez a költözés mégsem lesz annyira kellemes mint gondoltam.

Közben elbóbiskoltam, pedig az út csak 20 perces.

- Édesem, ébredj fel, itthon vagyunk - rázogatja a karom, próbálkozva hogy felébredjek.

Miután kiszálltam a kocsiból, bemegyek a házba. Megfogom a hátizsákom, felszaladok a lépcsőn a szobámba, és csak fekszem és gondolkozom.

Miért homofób itt mindenki, különösen Harry? Van itt valamiféle szigorú irányelv ami megtiltja hogy támogasd a melegeket?

Nagyon semmit sem tudok tenni, úgyhogy úgy döntök, hogy figyelmen kívül hagyom azt ami az agyamban időzött, és elkezdtem az angol házimon dolgozni. A téma a "Társadalom", és az első dolog ami a fejembe pattant az az volt, hogy az emberek miért ennyire igazságtalanok és miért kezelik máshogy azokat, akiknek más kilátásuk van a dolgokra. Megkockáztatom, hogy erről a témáról írok, de ez egy olyan kockázat amit vállalok.

Társadalom

Társadalom, mi is az a társadalom? A társadalom bizonyos emberek halmaza, egy közösség. Minden közösség más, van néhány igazságos, mások pedig elítélnek és olyanra kényszerítenek ami nem te vagy. A világ amiben élünk rengeteget változott a régi idők óta. Mielőtt rendben volt, hogy kifejezd az érzéseid és a gondolataid, most már nem is lehet véleményed valamiről, nem is támogathatsz valamit anélkül hogy máshogy néznének rád. Most egy nagy dolog a társadalomban az egyneműek házassága. Próbálod támogatni és mindenki azt fogja gondolni hogy egy őrült vagy valami szörnyeteg vagy, vagy meleg, mikor te csak támogatod azt ami helyén való. Ha pedig nem támogatod, akkor kedvelni fognak és úgy fognak tekinteni rád mint saját magukra. Amit a társadalom nem ért az az, hogy több van ebben az egészben, minthogy hozzámenni valakihez azonos nemi szervekkel. Az azonos neműek házassága az, amikor két ember az azonos nemből vonzónak találja egymást, és megtalálják azt amire egész életükben szükségük volt. Mi az amit mondasz? Szerelem, a szerelem az ami kell nekik. Talán azt mondod, "hogyhogy ezelőtt nem vonzódtak valakihez az azonos nemből?", ez azért van, mert eddig a rossz helyeken kerestek, és teljesen agymosottak voltak, és úgy lettek tanítva, hogy a szerelmet csak az ellenkező nemből fogják megtalálni. Rendkívül sok dolog van ami megmutatná, hogy a társadalom mennyire el van rontva, de ez egy véget nem érő lista. A társadalomnak ki kéne nyitnia a szemét, és észrevenniük hogy az élet nem rossz dolog ha úgy cselekszel, csak tanuld meg az embereket elfogadni olyanoknak amilyenek, ha a másik nemhez vonzódnak akkor is.

Befejezem az angol beadandóm írását a társadalomról. Nekem egész jónak tűnik, nem tökéletesnek, de talán kapok rá egy 4-est. Az idő elrepült, ránézek az órára és egy óra múlva éjfél. A jó dolog az, hogy holnap péntek és végre lesz egy kis szünetem, ettől az egész iskola dologtól külön.

Bármiféle zaklatottság nélkül becsukom az irattokom és a szekrényem felé veszem az irányt a pizsamámat és egy sima fehér pólót megragadva. Leveszem a kék farmerem és a fekete kardigánom, majd felöltözök. Nem vesz sok időt igénybe amíg az ágyon fetrengve találom magam. A testem nem igen reagál amikor megkísérletezek felállni és a takaróm alá bújni, túl fáradt vagyok. Lassan pedig mély álomba merülök.

- Jó reggelt napsugár!

Az anyukámnak megvan a szokása, hogy minden reggel napsugárnak hív, tényleg nem tudom miért. Talán mert én maradtam az egyetlen személy az életében aki boldogabbá és fényesebbé teszi a napjait.

Felkelek az ágyból és a fürdőhöz sétálok hogy megmossam az arcom és a fogam. Miután befejeztem, visszasétálok a szobámba, a ruháim közt válogatva próbálok választani valamit amit ma felvehetek. A fekete Vans kapucnis pulcsi szúrja ki a szemem egy sötétkék farmerrel. Nem tart sokáig amíg felveszem mindkettőt. Amint befejezem az öltözködést, elindulok lefelé a konyhán átlépve hogy bekapjak egy kis pirítóst a tányérról amit anyukám rakott a konyhaasztalra.

- Mit gondolsz hová mész? - állít meg.

- Suliba, hová máshová?  - válaszolok pirítóssal teli a számban, arra várva, hogy anya egy kiselőadást tartson arról, hogy nem szabad tele szájjal beszélni.

- Nem szeretnéd hogy bevigyelek?

- Minden rendben, ma kedvem van sétálni.

Most már végzős vagyok. Nincs szükségem rá, hogy anya vigyen suliba, ez egy módja annak, hogy elkezdjek önállósodni. Emellett a séta egy elég kellemes reggeli mozgás.

Ma valamilyen ismeretlen ok miatt önbizalommal telinek érzem magam, jól érzem magam. Kilépek a házból és az irányt a suli felé viszem, egy egyórás séta és végig tudom gondolni a dolgokat. Semmiféle ok nincs aggódni amiatt, hogy elkésem. Első órám nincs, és még csak 7:30 van, a második óra pedig majd 8:45-kor kezdődik.

...

A séta hosszú volt, bár tényleg segített elterelni a figyelmemet bizonyos dolgokról. Arra jutottam, lehet hogy Harry elköltözött. Egy hétig hiányozni az iskolából, nem lenne semmi mentsége. Azonban lehet hogy beteg lett vagy valami, de amikor utoljára láttam egyáltalán nem tűnt betegnek. Csak a lehetséges magyarázatok borítják el a fejem.

10 perccel a második óra kezdete előtt végre a bejárathoz érek. A maradék időmet a szekrényem rendezésére fordítom. Két perce rendezgetem, majd lépéseket hallok a folyosó végéről. Nem igazán figyelek rá, mivel biztos vagyok benne hogy csak néhány tanár sétálgat és egyebek, vagy tudom is én.

A lépések egyre hangosabbak és közelebbiek lesznek, amikor hirtelen véget érnek.

- Louis?

A hang körülbelül 5 szekrénytől arrébbról jön, a hangja mély és nyugtató hatású egyszerre, és ezt a hangot hallottam már korábban. Túlságosan ismerős.

Felé fordulok, és itt van. A sötét, zöld szemei engem bámulnak, a sötétbarna visszanyomott haja ami a végénél göndörödik, Harry.

- Te nekem beszélsz? - kérdezem a mellkasomra mutatva és észreveszem milyen hülyén hangozhatok, most szólított a nevemen és mi vagyunk az egyetlenek az aulában, ismét. Honnan tudhatja egyáltalán a nevem? Gondolom franciáról.

- A neved Louis, ugye? - mondja egyik szemöldökét felhúzva.

- I-Igen.

- Mit csinálsz itt? Nincs órád?

Rá tartozik hogy mit keresek itt?

- Nincs - hűvösen válaszolok.

- Oh.

Majd csend van egy ideig, kínos csend.

- Tudod, az a barátom szekrénye volt régen - Harry a szekrényemre mutat. Egy barátja szekrénye?

- Tessék? - próbálok nemtörődőnek tűnni, így talán elmegy és abbahagyja a beszélgetést.

- 17-es szekrény, nem? - mutatja nyilvánvalóan mintha nem lenne ott egy 17-es szám a a fémen.

- Nem, úgy értem vannak barátaid? - a hangom kétségekkel teli, és meglepettnek hallatszik kívülről, hogy egyáltalán vannak barátai, de egyáltalán nem ez volt a szándékom. Amúgy is különös, hogy csak így felhozta ezt.

- Azt mondtam egy barát, és hogy volt - mondja nyersen. Volt barát, ha? Talán az akiről Marie mormolt?

- Miért csak 1 barát? - kérdezem. Szerintem mindenkinek van több barátja is.

- Miért kérdezel ennyit?

Sosem látszott hogy mosolyogna, vagy csak felfelé irányba rezzenne meg a szája, vagy bármi ami boldogságot mutatna.

- Nemtom'.

- Jófejnek tűnsz - mondja az állát billentve.

- Köszi?

- Mit szólsz hozzá, lógunk együtt?

- P-persze.

Nagyon meglepődöm, tudva hogy senkivel sem beszél, nem beszélve arról, hogy megkérné az embereket hogy vele lógjanak. Alig tudom hogy ki ő és megkér hogy menjek vele?

A szekrényem felé fordulok, azt gondolva, majd később akar elmenni valahova.

- Nos, akkor mire vársz?

- Mi? - mire várnék, óráim vannak.

- Nem szeretnél velem lógni?

- Most rögtön? Óráim lesznek.

- És akkor, egy kis lógás a suliból nem ölt még meg senkit.

A nyers hangja. Nagyon nem szeretném elszalasztani a lehetőséget, hogy beszéljek vele. Ezzel pedig

becsukom a szekrényem, eldöntve hogy vele megyek.

- Hogy fogunk kiszökni? Bezárták a bejárati ajtót amikor bejöttem.

- A hátsó ajtón.

Egyértelmű hogy nem először és nem is utoljára lóg a suliból. Elkezd sétálni a folyosó vége felé ami a suli hátulja felé vezet, majd követem. Minden amit az üres folyosón hallasz, az a cipője pici sarka ami a földhöz ér. A halk kis hang visszhangzik a folyosókon, mindenféle más hang nélkül. Körülbelül van még 2 perc a második óra kezdetéig, ezt a kis időt adva nekünk arra hogy lelépjünk a suliból lebukás nélkül.

Harry kinyitja a hátsó ajtót és kilép rajta, én pedig közvetlenül mögötte haladok.

Nagyszerű.  Egy elég magas kerítés válassza el a sulit egy nagy nyitott területtől. Az ajánlat elfogadása egyre jobban erősödő bűntudattal jár.

- Hogyan fogunk átjutni a túloldalra? - kérdezem, látva hogy a kerítés túl magas ahhoz, hogy át tudjak rajta ugrani.

- Egyszerű, csak mássz és ugorj - rázza meg a vállát mintha olyan egyszerű lenne.

A rengeteg próbálkozásom után megállít, a kezeit a vállamra teszi, én pedig meg vagyok rémülve.

- Segítek - mondja és maga elé emeli a kezeit öntelt mosollyal. Ez volt a mosolyhoz legközelebbi dolog az arcán amit eddig láttam mióta erre a szaros helyre jöttem.

Rátámaszkodom kezeimmel az övére, majd segít átemelni a kerítésen. Ugrok, de nem sikerül normálisan leérkeznem a talajra. A hátamra esek, de minél gyorsabban felkelek a füvet leporolva magamról. Már most érzem ahogy pirul az arcom szégyenemben. Hallom ahogy Harry enyhén kuncog, de túlságosan zavarban vagyok ahhoz, hogy visszanézzek.

Amikor megteszem, látom hogy Harry már átugrotta a kerítést, természetesen sikeresen. De ő sokkal magasabb nálam, így nagyobb előnyt adva ehhez. Követem ahogy a parkoló felé veszi az irányt. Nem is vettem észre hogy megint teljesen feketében van. Szűk fekete farmert viselt ami kopott volt, és egy fekete V-nyakú pólót ami tökéletesen illeszkedik a testéhez. Eddig nem tűnt fel, hogy mennyire fitt is ő valójában egészen mostanáig.

Odaérünk a parkolóhoz és Harry egy fényes fekete Lamborghinihez sétál ami valószínűleg új volt. Leesik az állam amikor bemászik az autóba. Az, hogy valaki középiskolás és ilyen autója van, jelent valamit.

- Ne csak állj ott, ülj be.

Úgy teszek ahogy mondta és bemászok az autóba. Az autó belseje tiszta, valami amire nem számítottam a kopott fekete farmerja után.

- Hova megyünk? - felteszem a kérdést.

Lehalkítja a rádiót amiből az Imagine Dragons szólt.

- Hallottál már a The Rogueról?

- Az micsoda? -kérdezem. Kezdem úgy érezni hogy idegesítem. Talán csendben kéne maradnom? Nem bírom ki.

- Egy kisebb kávézó rögtön a város szélén.

- Oh.

- Tetszeni fog, bízz bennem.

- Miért vagy benne ennyire biztos, hogy tetszeni fog? Alig ismersz.

- Nagyon hasonlítasz valakire akit ismertem, ezért.

- Kire?

- Mindegy is, felejtsd el.

{ Ha tetszik a történet, ne felejtsetek el kommentelni, +1-ezni és feliratkozni :-) }

{ Ahogy lesz elég időm hogy lefordítsam a következő részt, már teszem is fel. }

{ ily little cupcakes,, Laura xx }

Harmadik fejezet

{ Ha tetszik a történet, ne felejtsetek el kommentelni, +1-ezni és feliratkozni :-) }

Egy megkönnyebbült sóhajjal fordulok vissza. A tanár hív, hogy menjek vissza a könyvemért amit a padon hagytam.

...

Az elmúlt héten úgy voltam iskolában, hogy egyszer sem láttam Harryt, ami fura, mivel csak az első nap jött iskolába amikor én is. Úgy döntöttem, megkérdezem az egyik lányt akivel lógok, hogy normális-e ha ennyit hiányzik az iskolából. A lány szerint sohasem hiányzott, egészen mostanáig.

- Várj! - kiáltja Marie.

- Mi az?

- Nos, az első évében amikor idejött, néhány napig hiányzott és amikor visszajött, már sosem volt ugyanolyan többé. Harry régen társaságkedvelő volt, voltak barátai, és mindenkivel kommunikált addig a napig. Amikor visszajött, feketébe volt öltözve, ahogy a mai napig is feketében van. Soha többé nem volt mosoly az arcán, csendes és izolált volt. Egy hét múlva öngyilkosságot követett el a legelső barátja akit itt szerzett, és senki sem tudja miért. Azóta egyszer sem volt mosoly az arcán. Soha.

- Szerinted Harry tudja, hogy miért lett a barátja öngyilkos? - túl indiszkrét vagyok, de egyszerűen nem érdekel.

- Talán? - megvonja a vállát.

- Oh - válaszolok

- Miért szeretnél annyira többet megtudni a srácról? Téged talán a...fiúk érdekelnek? - mondja majdnem suttogva, teljesen undorodva.

- Nem! Dehogyis! Az baszottul buzis. Csak gondoltam jobb lenne többet tudni róla, ennyi az egész - hazudok. Nem mondhatom el neki hogy a fiúkhoz vonzódom, azután nem miután láttam az arckifejezését. Túlságosan undorodott az egésztől. Ettől csak jobban felfordul a gyomrom.

- Oh sajnálom - kér bocsánatot. Majd kiengedek egy megkönnyebbült sóhajt.

- Miből gondolod ezt először is? - a hangom majdnem elcsuklik.

- Semmiféle ok, csak itt az emberek nem igazán kedvelik azokat a fajta embereket.

Komolyan mondja? Nem lehet.

- Te is azok közé az emberek közé tartozol? - kerülök bármiféle szemkontaktust. Megtanultam, hogy ne nézzek az emberek szemébe amikor hazudok.

- Inkább ki nem tartozik? Jobb ha nem vagy olyan ember aki hisz az azonos nemű emberek házasságában és a többi marhaságban, vagy te hiszel? - felhúzza az egyik szemöldökét.

- Nem, persze hogy nem - a bűntudatom erősödik.

- Akkor jó, emellett pedig Harry az az ember aki a legjobban megveti azokat az embereket.

Ő tényleg olyan lenne?

A csengő megszólal.

Már kezdtem hinni, hogy ez a hely jobb lenne nekem, de ők pont az ellenkezőjét kezdik el bizonyítani. Ennek egy menekülésnek kellett volna lennie az összes szar dologtól. Szemmel láthatóan nem egy menekülés lesz ez, inkább egy újabb kapu.

{ Ha tetszik a történet, ne felejtsetek el kommentelni, +1-ezni és feliratkozni :-) }
{ Ahogy lesz elég időm hogy lefordítsam a következő részt, már teszem is fel. }
{ ily little cupcakes,, Laura xx }

Második fejezet

{ Ha tetszik a történet, ne felejtsetek el kommentelni, +1-ezni és feliratkozni :-) }

- Ne nézz rá! - megszólal a kezemet rángatva, majd a testem elfordítva Harry irányából.

- Miért? Nincs benne semmi rossz.

Nem illegális ránézni valakire. Csak messziről figyelem, nincs ebben semmi rossz. Az emberek mindig ezt csinálják az iskolában. Elítélik egymás kinézetét és mások életével foglalkoznak.

- Soha ne csinálj vele szemkontaktust, hacsak nem szeretnéd hogy a szart is kiüsse belőled.

El szeretném neki mondani, hogy ő mentett meg korábban attól hogy megverjenek, de eszembe jut, hogy milyen ironikusan hangzana. És hogy azt mondta egy szót se szóljak, úgyhogy csöndben maradok.

- Először is miért akarná egyáltalán kiütni a szart belőlem? Mi ez az egész 'rossz hírnév' dolog? - tisztán hallható a kétségbeesettség a hangomon.

...

Marie, a lány aki mellettem ült, elmondta, hogy Harry a rossz imázsáról volt híres. Nyilvánvalóan csak magával törődött és azt mondják róla hogy minden lánnyal lefeküdt aki valaha is átment az egyetemen. Úgy ismert, mint "Harry a nőcsábász". A korábbi benyomásom alapján nem tudtam beilleszteni a képbe. Habár már értem hogy Zayn miért lépett hátra tőlem amikor Harry azt mondta neki. Amiket az emberek hallottak, azok alapján Harry 2 éve költözött el Castlefordból és onnan a "hírnevét" is magával hozta. Ahogy hallottam, nem sportolt semmit és nem is volt barátnője akiről tudtak volna. Nekem egyáltalán nem úgy hangzik mint egy nőcsábász.

Amint vége lett az ebédszünetnek, elindultam a következő órámra, franciára.

- Bonjour! - kiáltja egy női hang, gondolom a franciatanár. Alacsony és rövid szőke hajú, elég idősnek tűnik.

- Te vagy az új diák, ugye? - nyújtja a kezét felém hogy megrázzam.

- Igen, én vagyok - mondom majd követem a gesztusát.

- Comment est-ce que tu t'apelles? - kérdezi.

- Ümm az én nevem Louis.

Érzem ahogy pirul az arcom, ahogy az egész osztály előtt kell állnom vele. Túlságosan zavarban vagyok ahhoz, hogy ránézzek a diákokra.

- Ülj le hátul légy szíves - mutat rá a padra hátul, az egyetlen padra ami nem foglalt.

Nem találtam a bátorságot, hogy felnézzek így a fejemet lefelé tartva sétálok a most már kijelölt padomhoz.

Örökkévalóságnak tűnik amíg odaérek és végre leülök. Felemelem a fejem hogy lássam a tanárt, és meglepetésemre ott volt ő. A sötét, visszanyomott göndör fürtök 2 paddal előttem ültek. Nem bírtam megállni de folyamatosan őt néztem, hogy biztosra menjek tényleg ő az. A feje hátulját bámulom amíg megfordul, a válla felett hátrafordulva rám néz. Rögtön az osztály felé fordítom a tekintetem, hogy szembe tudjak nézni velük. Ez nem működik. Még mindig hátrafelé tekint, vissza se pillantva az osztály felé. Lehetetlen hogy ne próbálj rá nézni, de ott van. Van valami amit nem tudok megmagyarázni. Az arckifejezése valahogy komoly de mégis tele van kíváncsisággal. Talán azon gondolkodik, hogy talán elmondtam valamit arról ami korábban történt? Tényleg nincs ötletem. Nincsen rá másik logikus magyarázat.

A csengő megszólal, azt a jelzést adva hogy menjünk a következő órára. Ahogy lépek ki a teremből, visszapillantok a helyre ahol Harry az előbb ült, de ő már nincs ott. Sehol sem találtam. Figyelmen kívül hagyom a dolgot, biztos sietett és azelőtt elment mielőtt én. A kérdések még mindig időznek a fejemben. Tudott valamit? Akart valamit? Ahogy éppen elhagynám a termet, egy hang megszólal.

- Várj.

{ Ha tetszik a történet, ne felejtsetek el kommentelni, +1-ezni és feliratkozni :-) }
{ Ahogy lesz elég időm hogy lefordítsam a következő részt, már teszem is fel. }
{ ily little cupcakes,, Laura xx }