Tizenharmadik fejezet

{ Ha tetszik a történet, ne felejtsetek el kommentelni, +1-ezni és feliratkozni :-) }



*Harry szemszöge*
Egyfolytában a faliórát nézem, egy pillanatra se levéve róla a szemem. Egy perc amíg csengetnek. Mit fogok mondani? A fejemet gondolatok és szavak árasztják el. Nem fogom neki elmondani a teljes igazságot de nem is fogok neki hazudni.
Néhány másodpercen belül csengetnek és mindenki kirohan az osztályból. A sor az ebédlőnél pillanatok alatt hosszúra nő, hadd ne kezdjem az emberekkel akik már halmozzák fel az ételt a tányérjukra. Mint általában, én vagyok az utolsó aki elhagyja az osztálytermet. Nincs iskolatáskám így nem kell magammal vinnem semmit. Elsétálok a padok között és végül ki a teremből. Louis talán már az ebédlőben van, de úgy döntök hogy megnézem a szekrénynél, csak a biztonság kedvéért. A szemeim az övéit keresik az egész aulában de sehol sincs. Besétálok az ebédlőbe és észreveszem Lilyt, azt a kurvát. Louis mellett áll és ő nevetgél vele? Esküdni mertem volna rá hogy Louist nem érdekli Lily, de ezek szerint igen.
Megrázom a fejem. Nagyon szeretnék Louis egyik barátja lenni, de nem bírom elviselni egy lánnyal látni, vagy bárki mással. Ugyanakkor ez történt Sammel is, ellöktem magamtól.
Louis abbahagyja a nevetést amikor meglát engem az asztalok végénél. Megöleli Lilyt és ott hagyja őt a társaságával együtt. Tisztán látható a bizonytalansága ahogy felém sétált, mintha ideges lett volna. Hezitál egy kicsit mire végül leül.
- Bocsi, tudom hogy bámulnak.
Mögé pillantok és igaza van. Mindegyiküknek leesik az álla amikor elkezd hozzám beszélni. Tényleg úgy látnak itt az emberek mintha valami őrült lennék akivel senki nem beszél vagy senkinek nincs bátorsága? Mind észreveszik amikor rájuk nézek, és gyorsan elkapják a tekintetüket a földre. Baszottul helyes. Ennyire fura ha két srác beszélget egymással? Visszanézek Louisra és odaadom neki a sültkrumplit amit akkor vettem amikor éppen el volt foglalva azzal, hogy beszélget a 'társaságával'.
- Ezt nekem? - kérdezi ahogy maga elé tolja az asztalon.
- Igen, gondoltam szeretnél valamit enni.
- Köszi.
Nem úgy viselkedik ahogy általában szokott. Helyette ő most az a Louis akivel akkor beszélgettem amikor a kávézóba mentünk.
- Nem kell úgy viselkedned többé mintha nem ismernél. Lazulj el - nevetek fel és megpöckölöm a vállát.
Suttogások hallatszódnak szerte az ebédlőből. Mi van akkor ha nem hallottak évekig nevetni, nem nagy ügy. Megpróbálom figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy a teremben csend van és mindenki rám ragasztotta a szemeit.
- Akkor el fogod mondani hogy ki az a Sam?
Nagyszerű. Itt is vagyunk. Veszek egy mély levegőt és kicsit közelebb hajolok Louishoz aki velem szemben ül.
- Sam az egyik haverom volt. Mikor találkoztunk rá nagyjából 1 évre meghalt. Sam és én nem voltunk legjobb barátok, de azért mert nagyon egyformák voltunk.
Nem bírom megállni de mosolygok mikor Samről beszélek. Egy szokás amit meg kell törnöm.
- Szóval ti ketten csak barátok voltatok? - látható a csillogás a szemeiben.
- Igen, semmi több. Tudom hogy kedvelt, de sosem bírtam rábírni hogy kimondja.
A szemem már nem Louison hanem az asztalon van.
- Tehát meleg volt? - kérdi. Hallható ahogy meglepődött a szavaim hallatán.
- Biszex volt. Senki sem tudta csak én. Csak bennem bízott és senki másban, tőlem függött.
- Hogy nézett ki?
Ez az a kérdés amit a legjobban szerettem volna kikerülni.
- Szőke haja volt és kék szemei. Azt gondolnád, hogy nagyon sok tetkóm van de még csak nem is hasonlíthatóak az övéihez. 3 évvel idősebb volt nálam, habár fiatalabbnak tűnt én pedig mindig is idősebbnek néztem ki a koromnál. Samnek a halála utáni napon kellett volna lediplomáznia. Mindenkit hatalmas sokként ért itt és engem is mert sosem volt az az öngyilkos típus.
A szemeim elkezdenek könnyezni de a legjobbat nyújtom abban, hogy ne folyjanak le.
- Tudod hogy miért ölte meg magát, ugye?
Felnézek Louisra, az arckifejezése sajnálkozó. Nincsen szükségem senki sajnálatára.
- Igen, elég hülye ok miatt tette. A szülei mai napig utálnak engem ezért. Ha vissza tudnék menni az időben és meg tudnám változtatni a dolgokat, megtenném, de nincs visszaút.
Nem fogom neki elmondani az igazi okát. Hogy tudnám?
- Szeretted őt?
Felrántom a fejem a mondat hallatán.
- Nem! Soha.
Nem hazudok. Kedveltem úgy is, de nem szerettem, nem őt. Több utálatot érzek iránta mint szeretetet. Nagyon hülye volt azért, amit tett.
- Hazudsz.
Louis szemei megint csillogni kezdenek.
- Nem hazudok! - sóhajtok majd újból megszólalok - kedveltem őt, nem szerettem.. és igen biszexuális vagyok de ezt senki sem tudja csak anya és most már te is - mondom halkan, majdnem hallhatatlanul de elég hangosan ahhoz hogy Louis hallja. A pillantás az arcán körülírhatatlan. Mintha félne de közben le van döbbenve.
- Sajnálom, hogy nem mondtam el korábban.
Megszólal a csengő és ő áll fel először. Megállítom mielőtt elmehetne.
- Azt mondtam sajnálom oké.
- Először is hallottalak, Harry.
A szemei elkezdenek könnyeket hullatni. Mire ez megtörténik már mindenki elment és csak ő és én vagyunk. Miért sír egyáltalán? Ebben a pillanatban leesik majd hátrálok egy lépést.
- Az állandó pirulás, az ok amiért elfutottál amikor Samnek szólítottalak, az ok amiért mindig itt vagy korán a suliban. Csak miattam van, ugye? Te-te kedvelsz engem?
A sokk az arcomról könnyen leolvasható. Nem lehet, nem ő.
A szemei a földet bámulják és az arca nedves. Nem válaszol.
- Ezt csinálod minden sráccal akivel találkozol? Próbálnak veled barátkozni mert úgy viselkedsz mint egy elveszett kiskutya de csak azért hogy megkedveljenek és reménykedsz hogy kapsz egy kis faszt? Nem baszdmeg. Nem én Louis. Tudom hogy azóta ismerlek mióta gyerekek voltunk de ez nem fog megtörténni. Jobban teszed ha le is törlöd a számom a telefonodról. Felejtsd is el hogy valaha is barátod szerettem volna lenni. Menj innen.
Hazudok. Minden hazugság. Fáj sírni látni, miattam, de ami Sammel történt az nem fog megtörténni Louisval. Nem is tudom hogy egyáltalán miért nála akadtam ki? Nem szeretném ha baja esne.
Louis kirohan az ebédlőből, az arca vizes és piros és a szemei véreresek. Nem megyek utána.
Mi a faszt csináltam. Nemsokára úgy is megtud majd dolgokat Samről és majd rájön hogy miért nem érezhetek ugyanúgy. Visszaülök az asztalra és a hajamat húzom.

....

*Louis szemszöge*
Ez történik amikor Samről kérdezel. Még csak nem is tudtam hogy mennyire kedvelem Harryt, de most már tudom. Ha nem kedvelném ennyire, nem éreztem volna azt a döfést a szívemnél. Csak csukva kellett volna tartanom a számat. Kurva életbe.
Egyedül állok a mosdó tükre előtt. Bevizezem az arcom és a mosdó fölé hajolok. Nem megyek vissza órára, így nem.
Elkezdek a könyvtár felé sétálni, talán az majd kitisztítja az agyam. Leülök egy székre az üres asztalhoz ami az ablak mellett található. Minden csendes majd meghallom Mariet mögülem.
- Louis?
Megfordulok, ő az.
- Helló - suttogok, nem szeretnénk a könyvtárosnőt felbosszantani.
- Szeretnék valamit mutatni.
- Mi?
Odanyújt egy régi évkönyvet és kinyitja az egyik 2010-es osztálynál.
- Ma amikor láttalak Harryvel beszélgetni, emlékeket idézett elő.
- Emlékeket?
- Amikor Sam még életben volt és barátok voltak Harryvel. Utoljára amikor mosolyogni láttuk őt, Sammel volt. Visszatért ugyanaz a mosoly és akkor leesett. Te és Sam nagyon hasonlítotok.
- Miről beszélsz?
Amellett hogy össze vagyok zavarodva, a tény hogy Samhez hasonlít, ahhoz akit Harry 'kedvelt', számomra elsöprő.
- Itt van, nézz csak bele - mutat egy képre a könyvben.
A rugby csapat. Harry is benne volt. A szemeim majdnem kiesnek amikor a mellette álló személyre pillantok.
- Ő Sam?
Bólint amikor rámutatok a képen mosolygó Samre. Ezért akadt ki rám Harry. Már mindent értek.

{ Ha tetszik a történet, ne felejtsetek el kommentelni, +1-ezni és feliratkozni :-) }

{ Ahogy lesz elég időm hogy lefordítsam a következő részt, már teszem is fel. }

{ ily little cupcakes,, Laura xx }